március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

Segítség a II. kerületi vendéglátóhelyeknek

Címlap   |   2021, február 2 - 15:21Send by email

A koronavírus-járvány miatt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek a vendéglátóhelyek.


A II. Kerületi Önkormányzat igyekszik minél több módon, minél hatékonyabb segítséget nyújtani. Már az első hullám idején támogatta a helyi vállalkozásokat kamatmentes fizetési halasztással, és indokolt esetben csökkentette vagy elengedte az saját tulajdonában álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját, hogy ezek a vállalkozók a lehető legkevesebb kárral vészelhessék át a nehéz időszakot.


2021-ben az önkormányzat egész évben elengedi a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület-használati díjat. Amint a kormány döntése alapján legalább a teraszok kinyithatnak, ezzel is támogatni tudja az önkormányzat az újraindulást és a talpra állást.


Ezzel párhuzamosan pedig megjelenési lehetőséget biztosít a II. kerület a vendéglátóhelyeknek a Budai Polgárban és a kerület weboldalán. Az ingyenes megjelenés biztosításával az a cél, hogy a vendéglátósok és a vendégek kapcsolatban maradhassanak egymással, és gördülékenyebb legyen az újranyitás.
Az önkormányzat és a Budai Polgár várja olyan II. kerületi vendéglátóhelyek jelentkezését, amelyek vállalnak a II. kerületben házhoz szállítást vagy elviteles kiszolgálást biztosítanak.
Néhány mondatos bemutatkozásuk elérhetőségeikkel együtt ingyenesen megjelenik a február végi Budai Polgárban, valamint a II. kerület honlapján összegyűjtve. Rövid bemutatkozásukat, elérhetőségeiket küldjék el a [email protected] e-mail-címre!

*

II. KERÜLETI VENDÉGLÁTÓHELYEK:

BÉCSI SZELET VENDÉGLŐ
A Bécsi szelet Margit körút vendéglő magyaros konyhával dolgozik. Fő specialitásunk a Bécsi szelet különböző húsokból és méretekben: normál (18 dkg) és óriás (30 dkg) változatban borjú, sertés karaj, sertés szűzpecsenye, pulykamell húsokból készítjük a szeleteket, de a magyaros konyha több étele is megtalálható nálunk, úgy mint a borjú és marha pörkölt, vadas zsemlegombóccal vagy a harcsa halászlé.
Házhozszállításunk több felületen is elérhető. Vendégeink rendelhetnek a Netpincér, a Wolt, a Bolt, a Falatozz.hu illetve a margitbecsi.hu saját oldalunkon is, de természetesen az éttermi telefonszámunkon is fogadjuk a rendeléseket: +36 1 315-0038.
Nyitva elvitelre hétfőn 16.00 óráig, a hét többi napján 19.00 óráig. Házhozszállításunk a vírus időszak alatt hétfőn 16.00 óráig, kedden-szerdán-csütörtökön 20.00 óráig, péntek-szombat-vasárnap 21.30-ig működik (1027 Margit körút 6.).

BÉKEIDŐK CUKRÁSZDÁJA
Egy hangulatos, családi cukrászdába várunk mindenkit szeretettel, Hűvösvölgy fölött, zöldövezetben.
Süteményeink mind helyben, kézzel készülnek, kíváló minőségű alapanyagokból. Kínálatunkban különféle hagyományos, újhullámos, paleo és vegán termékek szerepelnek, melyekből rendelést is felveszünk.
Jelen helyzetben elviteles módon üzemelünk, telefonos előrendelésre vagy személyes válogatásra is van lehetőség.
Elérhetőségeink:
Cím: 1028 Budapest Kossuth Lajos utca 19.
Telefon: +36 30 753-6445

CHEF 21 KEBAB
Szeretettel várjuk vendégeinket, akik egy finom gyrosra, falafelre vagy egyéb törökös ételkülönlegességekre vágynak. A magyar ízek kedvelőinek mátrai borzaskával, rántott ételekkel, levesekkel, édességgel és különféle salátákkal kedveskedünk nap mint nap. Az aktuális rendeletnek megfelelően kizárólag elvitelre tudnak tőlünk vásárolni, valamint házhozszállítást is vállalunk a WOLT és Netpincér felületein keresztül. Bankkártyát és OTP SZÉPkártyát is elfogadunk a biztonságos fizetés érdekében.
Cím: 1024 Budapest Margit körút 5A
Nyitvatartás: H-Szo 10:00 - 20:00 (átmeneti veszélyhelyzeti nyitvatartás)


DOLCISSIMA
A Dolcissima olasz cukrászda és kávézó 2015 óta Budán, a Frankel Leó úton, a Lukács fürdő mellett található. Olasz sütemények, torták, szendvicsek, desszertek, fagylalt és kávé jelenleg elvitelre és a Wolton keresztül házhoz szállítással kapható.

Nyitvatartás: minden nap 10-18 óráig

Elérhetőségeink:
Cím: 1023 Bp Frankel Leó út 21.

Telefon: +36 30 616-8032

http://facebook.com/DolcissimaBudapest

http://www.dolcissimabudapest.hu

FENYŐGYÖNGYE
A Fenyőgyöngye kerületünk egyik legrégebbi vendéglőjeként akár házhoz is szállítja (vagy személyesen is átvehető) a telefonon vagy a honlapunkon keresztül megrendelt ételeket, így ha már unalmas egy kicsit a sok pizza, örömmel sütnénk-főznénk Önöknek is egy finom, házias ízekkel készült ebédet, vacsorát!
Minden megrendelés sokat segítene abban, hogy újra találkozhassunk majd személyesen is – reméljük, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje…
Mindenkinek nagyon köszönjük az eddigi és a jövőbeni támogatást, igyekszünk ezt a tőlünk telhető legnagyobb szeretettel és finom ételekkel meghálálni!
Kiszállítási területünk, a heti menüajánlataink és minden további hasznos információ a vendéglőről megtalálható honlapunkon: https://fenyogyongye.hu

Cím:1025 Budapest Szépvölgyi út 155.
Telefon: +36 70 775-8595

FUJI JAPÁN ÉTTEREM

1991-ben nyitottuk meg - elsőként Magyarországon - az autentikus japán konyhával rendelkező Fuji Japán Éttermet. A sajátos japán életstílus a konyha művészetében rejlik. A távol-keleti gasztronómia rajongói először nálunk kóstolhatták meg jól képzett mesterszakácsok világhírű specialitásait. Az elmúlt 29 esztendő során nem csak a nagyközönség, hanem a szakma is elismerte az étterem és az itt dolgozó emberek munkáját, szakértelmét.

A tradicionális sushi és sashimi specialitásaink mellett fontosnak tartjuk azt is megmutatni, hogy a meleg fogások éppúgy hozzátartoznak a japán étkezési kultúrához. Ételeink mesteri módon ötvözik az autentikus és a jelenlegi modern japán konyhát, ezek elkészítéséhez kizárólag a legjobb minőségű alapanyagokat használjuk.

Honlapunk: www.fujirestaurant.hu

Rendelés: https://rendeles.fujirestaurant.hu/

Telefonszám: +36 1 3257111, +36 30 3863732

e-mail: [email protected]

GÖRÖG BISTRO BUDA

Éttermünk a II. kerületben, a Jurányi utca 10 szám alatt található. Kiszállítással és elvitelre is készítünk ételeket. Elsősorban a görög ízvilágot mutatjuk be, gyrost, muszakát készítünk, de egyéb ételeket is kínálunk.

Az étterem elérhetőségei : (06 30) 33-33810 gorogbistrobuda.hu


GUSTO CAFE ÉS CAFE MARCELLO

A kávéház 1992-ben nyitott Bel-Buda első olasz stílusú kávéházaként, és rövid idő alatt híressé vált páratlan tiramisujáról, bélszín carpacciójáról és libamájáról. A Frankel Leó utcában, a Margit híd lábánál, a Dunától kétpercnyi sétára található, egy századfordulós ház földszintjén.

A Gusto 2020-ban ugyan ebben az épületben megnyitotta a Sweetic By Cafe Marcello csokoládé és kávé szaküzletét, ahol saját pörkölésű elsalvadori arabica kávét lehet inni és elvinni, valamint az üzlet a Sweetic csokoládé manufaktúra egyetlen budapesti referencia üzlete, ahol a Sweetic teljes kínálata megtalálható.

A korlátozások alatt napi menüvel biztosítunk elviteles kiszolgálást és egymást sem hagyjuk cserben, sikerült mind a 6 kollégánkat megtartani.

A menüt Facebook oldalunkon napi rendszerességgel közöljük.

Elérhetőségeink:

www.gustocafe.hu

www.cafemarcello.hu

https://www.facebook.com/GustoCafeBp?locale=hu_HU

https://www.facebook.com/Cafe-Marcello-970875463105014

https://www.facebook.com/SWEETicBuda

MAKADÁM KLUB ÉTTEREM
A Makadám Klub Étterem meleg reggelivel és naponta változó ebédmenüvel várja a környék lakosait és dolgozóit. A korlátozások időtartama alatt elvitelre tudjuk a vendégeinket kiszolgálni.
A napi menü az étterem Facebook oldalán olvasható: https://www.facebook.com/makadamklubmillenaris
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig : 8.00-14.00.
Cím: Lövőház utca 37. bejárat a Millenáris Park felől



MÓDSZERTANI KABINET - MÓKA KÁVÉZÓ

A Vízivárosban, az Erőd utca és a Varsányi Irén utca sarkán található a Módszertani Kabinet - Móka kávézó, amely egy kicsi, ám nagyon hangulatos kávézó, a helyi bohémek, egyetemisták, művészek és irodisták kedvelt helye. Jelenleg elvitelre és házhozszállítással is működünk. Reggel 9-től 17 óráig vagyunk nyitva. Reggelikkel, ebéd menüvel, vasalt szendvicsekkel, friss salátákkal, finom sütikkel, kávékkal, teával, turmixokkal, smoothiekkal várjuk a kedves vendégeket!

POCAKMACI GASTROBÁR

Trendi reggelire vágysz vagy esetleg bundás kenyérre? Ebédre ennél valamit, ami emlékeztet az otthon ízeire? Vacsorára bedobnál, egy salátát vagy csak nassolnál valamit? Minden vágyadra találsz valami finomat a Pocakmaci Gasztrobárban! Rendeld házhoz! Megtalálsz minket: WOLT, NetPincér, Bolt Food
Gyertek el hozzánk! Forró csokival, forralt borral várunk a nagy hidegben – egyelőre elvitelre, nyáron pedig biztosítjuk a hűsölést is. Rengeteg féle limonádéval és jégkrémmel készülünk, gluténmentes, laktózmentes és vegetáriánus választékkal várunk (1024 Lövőház utca 24.).
Aktuális nyitva tartásunk:
H-P: 8:00 – 19:00
SZ-V: 9:00 – 19:00

Telefonszám: +36 30 791-5022
E-mail cím: [email protected]

REMÍZ ÉTTEREM
1992-ben nyitotta meg kapuit a Remiz Étterem, mely azóta is töretlenül családi vállalkozás formájában várja kedves vendégeit. Tradicionális magyar ételek, a nemzetközi trendekkel ötvözött, lávakövön készült különlegességek gazdagítják kínálatunkat. Heti menü ajánlatunkat és különleges konyhafőnök ajánlatunkat elvitellel vagy házhoz szállítással tudják megrendelni a +36 30 999-5131 vagy 394-1896 telefonszámon a hét minden napján 12.00.-17.00 között. Címünk: 1021 Budakeszi út 5.

Köszönjük eddigi és jövőbeni rendeléseiket.

VADRÓZSA ÉTTEREM

Az elegáns Rózsadomb tetején áll Szőke Szakáll háza és e házban működik több mint 50 éve a legendás Vadrózsa Étterem, a hazai és nemzetközi gasztronómia fellegvára. A belső II. kerületi lakosoknak, - ha közvetlenül nálunk rendelnek – most díjtalanul szállítjuk házhoz étlapunk ínycsiklandó finomságait. Természetesen elérhetnek minket a Netpincér és Wolt alkalmazásokon keresztül is. Keressék legfrissebb ajánlatainkat a vadrozsa.hu oldalon, valamint a Facebookon, és lepjék meg magukat otthonukban a Vadrózsa ízeivel!
Házhozszállítás:  +36 1 326 5809  +36 20 44 222 45

TROMBITÁS GO

Kedvenc ételeiket 50 percen belül otthonunkba szállítja, tökéletes minőségben a Trombitás GO. Étlapunk legfinomabb házias fogásait megtalálhatják Facebook oldalunkon, illetve telefonon is szívesen adunk tájékoztatást aktuális ajánlatunkról. Amennyiben fontos Önnek az ár és a minőség, amit keres nem vitás, a Trombitás!
Várjuk hívását a hét minden napján!
Rendelés és további információ: : +36 30 110 8550