2021. március 14.

Sportparkok épülnek

Kulcsszavak Megosztás

Az önkormányzat fejlesztésében jelenleg négy helyszínen terveznek új sportparkokat, a munkálatok több helyen már el is kezdődtek.

A koronavírus terjedésével sportolási lehetőségeink is beszűkültek, holott a mozgás nemcsak testi egészségünknek, hanem a lelkünknek is jót tesz – kiváltképp a mostani, közel egy éve tartó, és mindannyiunk türelmét igénybe vevő járványhelyzetben. A kerületünkben található szabadtéri fitneszparkok ezért is örvendenek nagy népszerűségnek, nem meglepő tehát, ha felmerült az igény még több hasonló létesítményre.

Varga Előd Bendegúz alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy jelenleg négy helyszínen terveznek új sportparkokat, a munkálatok több helyen már el is kezdődtek.

– Legelőször a Vérhalom téren vehetik birtokba az új sportlétesítményt a mozogni vágyók – ezzel is bővítve a futókör, a pingpongasztalok, valamint a szintén most megújult focipálya nyújtotta lehetőségeket. A Ferenchegyi úti kiserdőnél sokan futnak, számukra is funkcióbővítést jelentenek majd az új eszközök. A Zöldkő utca, Pitypang utca találkozásánál már megkezdődött, a Sajka utcai játszótérnél pedig hamarosan indul az építkezés.

Az alpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy jelenleg az egyéni szabadtéri edzés a legbiztonságosabb sportolási forma. Az úgynevezett saját erős eszközökkel felszerelt sportparkokat a járványügyi előírások figyelembevételével, a megfelelő távolságtartással lehet majd használni.

– Bízunk benne, hogy a szabadtéri sportparkok, ahol biztonságban lehet edzeni, mindenki megelégedésére szolgálnak majd, és a jó levegőn végzett testmozgás javítani fogja a kerületiek fizikai és lelkiállapotát.

A most megkezdett munkálatok az időjárás függvényében várhatóan húsvétra, a Sajka utcában április végére fejeződnek be. Az önkormányzat várja a lakosság javaslatait a további helyszínekre, ahol újabb szabadtéri fitneszpark kialakítására lenne lehetőség. 


Hamarosan lehet sportolni a Vérhalom téri pályán

A hideg, téli időszak elmúltával ismét a szakemberek vették birtokukba a Vérhalom teret, hogy befejezzék a sportpálya felújítását. Nemcsak öntöttgumi burkolatot kap a focipálya, hanem olyan kerítés épül köré, amely csillapítja a zajt, ha rápattan a labda. A helyszínen a futókör, a focipálya és a pingpongasztalok mellett hamarosan fitneszeszközök is várják a mozogni vágyókat.

Címlap