Szavazzon! Egymilliárd forint sorsáról dönthetnek a budapestiek

Kulcsszavak Megosztás

Május 17-től megnyílik a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. A budapestiek számára most következik a fővárosi részvételi költségvetés legizgalmasabb szakasza, a nyilvános szavazás, melyen eldől, hogy mely ötletek lesznek azok, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat megvalósít.

Indul a szavazás!

A részvételi költségvetés folyamatában mindvégig a budapestiekkel együttműködve hoz döntéseket a főváros. Vannak, akiknek a kerületükből már ismerősen hangozhat a kifejezés, Budapesten ugyanis már több kerületben is folyamatban van hasonló kezdeményezés.

A fővárosi részvételi költségvetés első ciklusa 2020 októberében kezdődött, az azóta összegyűlt, majd a Főpolgármesteri Hivatal és a részvételi költségvetés véletlenszerűen összeválogatott budapestiekből álló tanácsa által megszűrt ötletekből állt össze a végleges szavazólista 53 ötlettel. Most ismét Budapest lakosságán a sor, másfél hónapig tartó nyilvános szavazással dől el ugyanis, hogy mely ötletek valósulnak meg.

A szavazólistára került ötletek megvalósításának összértéke 3,9 milliárd forint, a részvételi költségvetés keretösszege viszont ennél kevesebb, 1 milliárd forint. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ötletek egynegyede valósulhat csak meg, mivel az ötletek megvalósításának költségei igen eltérőek, de az biztos, hogy most már minden csak a városlakók szavazatain és az ötletgazdák mozgósítási képességén múlik.

A részvételi költségvetésnek három kategóriája van, kategóriánként külön költségkerettel: a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió Ft, az Egész Budapest kategória esetében 500 millió Ft. A legtöbb szavazatot begyűjtő ötletekből annyi valósulhat meg, amennyi az adott kategória költségkeretébe belefér.

Hogyan lehet szavazni?

A nyilvános online szavazás 2021. május 17-én indult az otlet.budapest.hu oldalon, június elejétől pedig lehetőség lesz személyesen is szavazni az 5. kerületi Városháza Parkban kihelyezett közterületi szavazóállomásnál. Bárki szavazhat az ötletekre, aki Budapesten él, tanul vagy dolgozik és betöltötte 18. életévét. Minden kategóriában egy ötletre lehet szavazni, tehát mindenki három szavazatot adhat le összesen. A szavazás június 30-án zárul, ezt követően pedig azokat az ötleteket, amelyekre a legtöbb szavazat érkezett - és amelyek beleférnek a kategóriák költségkereteibe - a Fővárosi Önkormányzat megvalósítja.

Címlap