2019. november 25.

Száz év, több ezer tanítvány

Kulcsszavak Megosztás

November 22-én ünnepelte századik születésnapját a Sarepta szeretetotthonban Erdélyszky Zsigmondné.

Margit néni az egykori Ady Endre, ma Szent Angéla iskola szeretett tanítónője volt évtizedeken keresztül. A mai napig megőrizte szellemi frissességét, mesélő kedvét és angyali humorát, mindenre és mindenkire emlékszik, különösen arra a több ezer tanítványára, akiket azóta taníthatott és nevelhetett, hogy éppen nyolcvan éve, 1939-ben átvette tanítói diplomáját.

Saját gyermeke nem született, de iskolásait úgy szerette, mintha azok vérszerinti gyerekei lennének. A kerek születésnap alkalmából rendezett nagyszabású ünnepségre is tucatnyi volt kisdiákja érkezett, hogy hatalmas virágcsokrokkal, ölelésekkel fejezze ki háláját és szeretetét örökifjú tanító nénijének.
A II. Kerületi Önkormányzat nevében Őrsi Gergely polgármester köszöntötte fel az idős pedagógust, aki elmondta, hogy bár elszálltak az évek, de a szívében most is fiatalnak érzi magát, és a legnagyobb öröm számára, ha volt tanítványai felkeresik őt egy kis beszélgetésre. Az eseményen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, akit szintén Margit néni tanított a betűvetés és számolás fortélyaira, valamint Varga Előd Bendegúz alpolgármester és Csabai Péter VÖK-elöljáró is.

Címlap