2021. november 20.

Szociális ügyeinkről – tanácskozás a rászorulókért

Kulcsszavak Megosztás

A Helyi Esélyegyenlőségi Fórum, a Szociálpolitikai Kerekasztal és az Idősügyi Tanács a helyi szociálpolitikai koncepcióról egyeztetett.

A november 9-én megrendezett fórumon a résztvevőket Őrsi Gergely polgármester köszöntötte. Első szavaival a szociális szférában dolgozók munkáját köszönte meg, akiket a járványhelyzet különösen sok kihívás elé állított és állít most is, és biztosította hallgatóságát, hogy a II. kerület mindent el fog követni azért, hogy a szociális szféra dolgozóinak ne csak szóban vagy egy szál virággal köszönjék meg áldozatos, sok rugalmasságot és kreativitást igénylő munkáját. Mint mondta, a fórum lényege, hogy az elmúlt időszak tapasztalatainak függvényében levonjuk a következtetéseket és elfogadjunk egy új stratégiát, ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy osszák meg minden előremutató ötletüket, újítási szándékukat. Örömét fejezte ki, amiért civil szervezetek képviselői is eljöttek az ülésre, hiszen minél többen igyekeznek tenni a szociálisan rászorulókért, annál sikeresebb lehet az értük végzett munka. Szólt az idős- és a hajléktalanellátás kihívásairól, a lakhatási nehézségekről, a bérlakásállomány elégtelen voltáról, aminek javítása elsőbbséget élvez.

Fábik Gabriella esélyegyenlőségi referens elmondta, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény szerint a települési önkormányzatoknak öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot kell elfogadnia, és kétévente felülvizsgálnia, ami 2020-ban megtörtént, ugyanakkor a legutóbbi áttekintés óta változtak az ide vonatkozó jogszabályok, amelyekről ímélben küldött részletes tájékoztatót az érintetteknek.

Vargáné Luketics Gabriella, a Humánszolgáltatási Igazgatóság vezetője szerint a koncepciónak az is lényeges eleme, hogy az önkormányzat eddigi eredményeit megőrizve ellátási biztonságot nyújtson a rászorulóknak, valamint, hogy az egyén öngondoskodását és érdekérvényesítő képességét is segítse. Ismertette a legfontosabb célkitűzéseket, és elmondta, hogy eredeti feladataikat a pandémia alaposan átírta és kibővítette. Beszámolt arról is, hogy a szenvedélybetegek nappali ellátása olyan kötelező feladata az önkormányzatnak, amit eddig nem teljesített, de mára már ez is megvalósult. Az idősgondozás kapcsán elmondta, hogy az alapellátást kívánják fejleszteni abból a célból, hogy az idősek minél tovább élhessenek saját otthonaikban, segítik az öngondoskodást, hogy fizikailag és mentálisan is minél tovább frissek maradjanak. Kiemelte a szociális ágazat különböző szereplői közötti együttműködés fontosságát, és ezért egy-egy részterületre kisebb munkacsoportok létrehozását javasolta.

Vargáné Luketics Gabriella a tanácskozáson

Az ülés alkalmat adott két, a II. kerülettel most kapcsolatba lépő civil szervezet bemutatkozására is. Elsőként Szegfalvi Zsolt, a Habi­­tat for Humanity Magyarország ügyvezetője mutatta be a nemzetközi, lakhatással foglalkozó szervezetet, ami hazánkban 25 éve van jelen. Vannak terepi programjaik, amelyek során családokkal dolgoznak együtt, illetve szakpolitikai munkát is végeznek. Kiemelte a lakhatási szegénységről szóló éves jelentéseiket, amelyek honlapjukon (www.habitat.hu) is megtalálhatók, és amelyekből kiderül, hogy ma, Magyarországon hárommillió embert érint a lakhatási szegénység. Kapcsolódva a polgármesterhez, Szegfalvi Zsolt is elmondta, hogy nagyon kevés a megfizethető bérlakás, mintegy száz-kétszázezer ilyen lakásra volna még szükség. Szólt a tervek szerint tavasztól a II. kerületben is elinduló Második esély programról, amely kisgyermekes családokat segít önkormányzati bérlakáshoz, illetve egy olyan kezdeményezésről, amelynek keretében három-ötszázezer forintnyi támogatást nyújtanak a lakókörülmények javítására. Jövő év elején költöznek be II. kerületi székhelyükre, a Margit körút 26. szám alá, ahol az iroda mellett közösségi teret is kialakítanak, és ahol hétvégenként barkácsműhely működne azoknak, akik maguk szeretnék felújítani lakásukat. Itt megtanulhatják a burkolás, a festés vagy a gipszkartonozás alapjait.

Másodikként a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fenntartásában működő, az idén harmincéves Oltalom Karitatív Egyesület képviseletében Farkas Barnabás, a Fűtött Utca elnevezésű éjjeli menedékhely és nappali melegedő vezetője mesélt az egyesület szolgáltatásairól. Elmondta, hogy központjuk a VIII. kerületi Dankó utcában található, ahol hajléktalankórházat, átmeneti szállót, menekültszállót, éjjeli menedékhelyet és nappali melegedőt üzemeltetnek. Szintén a Dankó utcában áll a Wesley János Lelkészképző Főiskola, amelyen a szociális ismeretek és a teológia mellett környezetvédelmi és pedagógiai tanulmányokat is lehet folytatni. Több olyan vidéki oktatási, nevelési intézmény is tartozik a szervezethez (elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsodban, illetve Szolnokon, Orosházán és Szegeden), ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, valamint idősotthonokat is működtetnek. A II. kerületben, a Szilágyi Erzsébet fasorban, szociális bolt nyitását tervezik, amelynek bevételéből a rászorulókat támogatják majd.

A tanácskozáson a szociális intézmények vezetői és munkatársai mellett részt vett Kovács Márton alpolgármester, valamint a képviselők közül Besenyi Zsófia, Juhász Veronika, Kiss Roland, Perjés Gábor és Riczkó Andrea.

Címlap