2020. február 26.

Változik az építésüggyel kapcsolatos ügyintézés

Kulcsszavak Megosztás

Tisztelt kerületi építkezők, fejlesztők, kedves II. kerületi lakosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. március 1-től a az építésügyi hatósági hatáskörök, a folyamatban lévő ügyekkel együtt átkerülnek Budapest Főváros Kormányhivatalához.

Ez azt jelenti, hogy az eddig a II. kerület Polgármesteri Hivatal által kezelt, építésügyi hatósággal kapcsolatos ügyeket nem kezeljük tovább, azok a Kormányhivatal hatáskörébe kerülnek.

Így a II. kerület Központi Ügyfélszolgálata nem tud befogadni építésügyi hatósági ügyeket, mint pl. az építési engedélyeztetés, a használatbavétel, illetve a bontási eljárás.

A teljes lista elérhető online itt.

Ezentúl, ezeket a Kormányhivatal illetékes munkatársai intézik az Észak-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztályon (I. ker. Logodi u. 38-40.)

Ez mind az elektronikus, mind a papíron benyújtott kérelmekre és a jelenleg folyó ügyek iratbetekintésére is vonatkozik március 1.-től.


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a polgármesteri hatáskörbe tartozó településképi hatósági hatáskörök továbbra is a kerületben maradnak, azok ügyintézését a változás nem érinti.

A II. kerületi építésügyi hatósági ügyek feladatellátásának helye 2020. március 1-től:
Észak-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztály I. ker. Logodi u. 38-40.
ügyfélfogadás:
Hétfő: 13:00-16:00
Szerda: 8:00-16:00
Péntek: 8:00-12:00

Trummer Tamás
főépítész, igazgató
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal
Épített Környezetért Felelős Igazgatóság
1024 Budapest, Mechwart liget 1.

Címlap