Tanévkezdés biztonságban

Kulcsszavak Megosztás

Új K+R parkolóval, átfestett zebrákkal indul az iskolaszezon.

Az iskolakezdés időszakában kiemelten fontos, hogy a gyerekek a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat az intézmények körül.

A II. Kerületi Önkormányzat a tanévkezdésre új K+R (Kiss and Ride, azaz puszi és hajts tovább!) parkolót alakított ki a Budenz iskolánál. A hasonló várakozóhelyeket addig vehetik igénybe a szülők, amíg a gyermekek biztonságosan ki tudnak szállni. A parkolóhelyek megfelelő használatával gördülékenyebben haladhat a forgalom, és biztonságosabban érkezhetnek meg a gyerekek az iskolába, hiszen a parkolóban közvetlenül az iskola oldalán szállhatnak ki, így még az úttesten sem kell átkelniük.

Elkészült az új gyalogátkelőhely a Bimbó úton, de az önkormányzat számos zebrát is átfestetett, illetve máshol pedig egy alaposabb mosással tették láthatóbbá a gyalogátkelőket.

Az iskolakezdés első napjaiban a korábbi éveknek megfelelően a rendőrség, a városrendészet és a II. kerületi polgárőrök a forgalmasabb helyszínek mellett fekvő iskolák környékén látnak el szolgálatot.
Arra kérik a közlekedőket, hogy erősödő forgalom miatt induljunk el időben, legyünk türelmesek, és közlekedjünk óvatosan.

Címlap