március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

Új irányt vettünk, odafigyelünk egymásra

Címlap   |   2020, január 13 - 10:38Send by email

Évkezdő interjú Őrsi Gergely polgármesterrel

Nagyon sűrűnek tűnt az adventi időszak, számos kerületi esemény történt, egyik program a másikat követte, és ön a legtöbb helyen személyesen jelen volt. Azért pihent is a két ünnep között?

Nagyon intenzív három hónap van a hátunk mögött, és mint az advent hagyományosan is a várakozásról szól, én idén duplán vártam már a karácsonyi szünetet. Ezzel együtt büszkén mondhatom, úgy tudtunk elmenni pihenni, hogy a programunkban megfogalmazottak közül a legfontosabbakat sikerült elindítani, és számosat meg is valósítani, de természetesen a munka folyamatos, nem dőlhetünk hátra.
Ami a két ünnep közötti időszakot illeti, otthon, a családom körében töltöttem a legtöbb időt. Gyermekünk most kétéves, ő idén először érezte át igazán a karácsony szellemét, ez nagyon megható volt számunkra, mondhatjuk, a mostani volt a legboldogabb karácsonyunk. Az újévi fogadalmam pedig az volt, hogy szakítok időt a sportolásra is. De magamat ismerve, a programomat inkább számon lehet majd kérni rajtam, mint ezt...

Milyen fontos lépéseket emelne ki az elmúlt néhány hónapból?

Azt remélem, sokak számára érzékelhető, hogy új irányt vettünk; odafigyeléssel, odafordulással végezzük feladatainkat, és a lehető legszélesebb társadalmi réteg számára szeretnénk elérhetőek lenni. Ennek része az is, hogy a testületi ülések már nyilvánosan követhetőek a Facebookon keresztül, vagy, hogy péntekenként csak az állampolgárokkal foglalkozunk fogadónap keretében. Én magam is százórányi fogadóórai találkozón vagyok túl. A közmeghallgatások számát növeltük, az összes elérhető fórumon kommunikálunk, az interneten is, vagy akár utcai jelenléttel, nemcsak a Budai Polgáron keresztül.
Ha ki kell emelnem néhány konkrétumot az elmúlt időszakból, a rengeteg személyes találkozás volt rám a legnagyobb hatással. Megemlíteném azt is, hogy a 65 év felettiek kommunális adóját eltöröltük, vagy egy apróságnak tűnő szívügyemet: a Bambi előtti zebra elkészültét, ahol nemcsak zebra létesült, hanem megújultak a járdaszigetek és a közvilágítás, valamint rendeztük a parkolóhelyeket is.
Új polgármesterként egyik alapvető feladatomnak éreztem, hogy a lehető legtöbb intézménnyel és dolgozóval személyesen is megismerkedjem. Igyekeztem végigjárni a háziorvosoktól a szociális intézményeken át óvodákig, iskolákig a legtöbb kerületi intézményt. Karácsony előtt különösen megható pillanatokat éltünk át a kerületi idősek otthonaiban és a gyermekotthonokban.


Új és sikeres kezdeményezésük volt az is, hogy közel ezer ajándékot gyűjtöttek össze vidéken élő rászoruló gyerekeknek.

Ezúton is köszönjük a kerület lakosainak a nehéz sorban élő szabolcsi és borsodi gyerekeknek juttatott személyes ajándékait, nagyon szívhez szóló beszámolók érkeztek ezek átadásáról. Emellett itt, helyben is segítettünk a kerületi gyermekotthonokban élőknek. A szociális ágazat dolgozói is magasabb jutalmat kaptak, illetve a II. kerületi Rendőrkapitányságon dolgozókat karácsonyi ebéd keretében láttuk vendégül, és a jutalmak mellett idén már egy helyett három Az év rendőre kitüntetést tudtunk átadni.

Mire számít a következő évben?

A következő éveket a programunk megvalósítása határozza majd meg. Célunk, hogy annak minden, eddig el nem kezdett pontját elindítsuk, és még az idei évben a lehető legtöbbet megvalósítsuk. A legapróbb feladatoktól a legnagyobbakig mindegyiket egyformán fontosnak tartjuk.

Közel másfél évtizede dolgozik a II. kerületért, először önkormányzati képviselőként, majd frakcióvezetőként. A polgármesteri munkát ilyennek képzelte? Hogyan látja, melyek lesznek a közeljövő legnehezebb megoldandó feladatai?

Összességében nagyon élvezem a polgármesteri munkát, örömmel tölt el az, ha egy problémával szembesülünk, és látszik az, hogy hogyan lehet megoldani. Úgy vélem, nagyon intenzívek lesznek az elkövetkező évek is, de ennek a munkának van kézzelfogható eredménye. Nagy kihívás elé állít minket a Frankel Leó úti szakrendelő tervezett építése, illetve az a lehetőség is, ha esetleg nem ott, akkor hol és hogyan valósul meg a szakrendelési ellátás fejlesztése. Kihívást jelent még a Gyarmati Dezső Uszoda tervezése és kivitelezése körül kialakult helyzet megoldása és gazdaságos üzemeltetésének biztosítása. Várat még magára a Széna tér megújítása is, de általánosságban elmondható, hogy minden kerületi fejlesztést és építkezést a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében szeretnénk megvalósítani. Előtérbe kerülnek a környezeti kérdések, szeretnénk megmenteni a szalamandrák természetes élőhelyét Pesthidegkúton, de pozitív előrelépésnek tartom azt is, hogy a kerületi bölcsődék és óvodák kicsinyei már környezettudatos mikuláscsomagot, valamint földlabdás fenyőt kaptak, amit tavasszal közösen elültethetünk majd velük az intézmények udvarán. Úgy vélem, sok apró dolog esetenként többet jelenthet, mint egy-egy nagy beruházás.


Teljesen összeállt már az a csapat, amellyel együtt fog dolgozni az önkormányzat élén? Rajtuk kívül kire támaszkodhat a munkában?

Hogy kikre szeretnék támaszkodni? Az itt élőkre. Függetlenül attól, kire szavaztak, vagy merre húz a szívük. Az itt élők problémáit az itt élők ismerik a legjobban, és néha a legjobb megoldási javaslataik is nekik lehetnek. Számomra a közösségi döntéshozatal a legfontosabb. Jó példa erre a Helter-híd felújítása. Ha korábban bevonták volna a lakosságot és kikérték volna a véleményeiket, nem így valósult volna meg.
Szűk kabinettel dolgozunk, ezzel együtt a négy alpolgármester már intenzíven foglalkozik a saját szakterületével. Színes csapat vagyunk, de jól együttműködünk. Ami összeköt, az a kerület szeretete és a közös program, amit együtt terveztünk és most együtt is valósítjuk meg.

Hogy érzi, lesz elég motivációja, lelkesedése, hogy mindazt megvalósítsa, amit eltervezett?

A kollégáim és a feleségem véleménye szerint olykor túl sok is, de a viccet félretéve, hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy a kerületet szolgálhatom.