2019. október 30.

Új iskola építése indult a Völgy utcában

Kulcsszavak Megosztás

A Gyermekek Háza új iskolaépülete 350 gyermek, ötven tanár és tízfős személyzet befogadására lesz alkalmas.

 A kivitelezés október végén megkezdődött, és közel másfél évig tart majd. Idén ősszel a régi helyszínen már elindult a gimnáziumi tagozat is, ami az általános iskolai részleggel együtt költözhet majd a teljes körűen átalakított és felújított Völgy utcai épületegyüttesbe.
Tavaly számoltunk be a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Program Völgy utcai új otthonának kialakítását célzó beruházásról. A szülői közösség és a II. Kerületi Önkormányzat kezdeményezésére a magyar kormány 3,6 milliárd forintot biztosított a Völgy utca 20-22. alatti, több éve üresen álló épületegyüttes felújítására. Az önkormányzat vállalta az épületegyüttes teljes körű megújítását célzó koncepcióterv, valamint az engedélyezési tervdokumentáció elkészítését és finanszírozását. Az engedélyezési eljárás lebonyolítását, a kivitelezési tervdokumentáció, valamint az építkezés megvalósítását a Közép-Budai Tankerületi Központ vállalta. A Tankerület tájékoztatása szerint a sikeres közbeszerzési eljárást követően a projekt kivitelezői szerződését október 22-én az Épkar Zrt.-ből és a Garage Kft.-ből álló konzorcium aláírta, a területátadást követően a kivitelezés az október 28-i héten el is indult. A tervek szerint a kivitelezés másfél évig tart majd, így a 2021/22-es tanévet már ott kezdhetik a diákok.

A konzorcium a Völgy utcai két épület legfelső szintjén négy gimnáziumi és egy nyelvi előkészítő termet, valamint három csoportszobát alakít ki. Az első emeleten a felső tagozatosok kapnak négy tantermet, két szaktantermet, illetve tantestületi helyiségeket is építenek. A bejárati szinten az alsósoknak szánt négy tanterem és a csoportszoba, az iskolai könyvtár, illetve a konyha és az étkező kap helyet.
Az intézmény új, ötszáz négyzetméteres tornatermet is kap, több mint száz négyzetméternyi kiszolgálóhelyiségekkel. Az épületek 350 gyermek, ötven tanár és tízfős személyzet befogadására lesznek alkalmasak, az illemhelyeket és az öltözőket is ennek megfelelően alakítják ki. A lépcsőházakban két új személyfelvonó létesül, az egyedi megjelenésű aula pedig új, gyalogos bejáratot kap. A telken két új parkoló terület, valamint a Völgy utca felőli fedett parkoló miatt egy új gépjárműbejárat is létesül.
A teljes épületegyüttest a zöld gondolatok jegyében alakítják ki. Az udvaron komoly parkosítás várható, emellett zöld környezetben, két külön területen lesz a kicsik és a nagyok játszótere.

Címlap