2019. október 07.

Újabb életmentő készülékek a kerületben

Kulcsszavak Megosztás

A statisztikák szerint Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálok, pedig az idejében elkezdett defibrillátoros újraélesztéssel sokak élete menthető lenne.

 A II. Kerületi Önkormányzat vezetése – a megelőzésre fektetve a hangsúlyt – fontosnak tartja, hogy váratlan rosszullétek esetén minél több nagy forgalmú közintézményben hozzáférhető legyen az életmentő készülék, ezért az eddigiek mellett újabb négy II. kerületi helyszínre telepít defibrillátort.

Október 3-án dr. Polák Lászlónak, a II. Kerületi Egészségügyi Szolgálat vezetőjének Láng Zsolt adta az egyik új defibrillátort. A polgármester elmondta, hogy további életmentő készülékek vásárlását tervezik a nagy ügyfélforgalmat bonyolító önkormányzati irodákba és intézményekbe. Hozzátette: feltérképezik a II. kerületben található, de nem az önkormányzat által üzemeltetett újraélesztő készülékeket is, amelyeket az önkormányzat honlapján is megjelenítenek majd, illetve rendszeresen biztosítják a díjmentes elsősegélynyújtó oktatáson való részvétel lehetőségét a polgármesteri hivatal és az önkormányzat fenntartásában működő intézmények munkatársainak.


Egy ilyen oktatásra a készülék átadását követően sor is került, amelyet dr. Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója és kollégái tartottak az érintett intézmények dolgozóinak. A négy készüléket a közeljövőben az önkormányzat új Központi Ügyfélszolgálatába (Margit u. 2-4.), a Kolozsvári Tamás utcai Panoráma Sportközpontba, a nemrég megnyílt Gyarmati Dezső Uszodába és a II. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Községház utcai szakrendelőjébe fogják telepíteni.

Címlap