Újra ingyenes koronavírus-tesztelés a II. kerületben

Kulcsszavak Megosztás

Ismét lehetőségünk nyílt ingyenes koronavírus-tesztelések szervezésére.

Számos magánegészségügyi szolgáltató és dolgozó ajánlott fel segítséget, jelentkeztek önkéntesnek, hogy folytathassuk a tesztelést. Mellettük továbbra is számíthatunk a II. kerület egészségügyi szolgálatára, és folytatja a tesztelést a Szent Ferenc Kórház.

Hálásan köszönjük a felajánlásokat és a segítséget!

Az ingyenes tesztelés folytatására az alábbi helyszíneken és időpontokban kerül sor:

- November 27-én (szombaton), 9 és 12 óra között a Mechwart ligetben

- November 27-én (szombaton), 9 és 12 óra között a Klebelsberg Kultúrkúria parkolójában.

- November 29-én (hétfőn) és november 30-án (kedden) a Marczibányi Téri Művelődési Központban az Újkulb teremben 10 és 13 óra között.

A Szent Ferenc Kórházban (a Tárogató Út és a Szerb Antal utca sarkán) december 2-ig hétköznaponként 10 és 13 óra között folytatják a tesztelést előzetes regisztráció nélkül.

Regisztráció nélkül kérjük, hogy a tesztelés helyszíneire a zárás előtt legalább 45 perccel, regisztrációval a zárás előtt legalább 30 perccel érkezzenek meg, hogy nyilvántartásba vegyék önöket, és biztosan sor kerülhessen a teszt elvégzésére, hiszen helyszínenként véges a napi mintavételi kapacitás!

A szűrés során igyekszünk annyi tesztet elvégezni, amennyit csak tudunk.

Kérjük, viseljenek maszkot, és tartsanak biztonságos távolságot, ha tesztelésre érkeznek!

Az antigén gyorsteszttel való szűrés ingyenes, bárki által igénybe vehető.

Mivel a teszt már a tünetek megjelenése előtt, akár a fertőzés második napjától képes kimutatni a koronavírust, a szűrővizsgálatot azoknak az egészséges, vagy magukat egészségesnek gondoló személyeknek is ajánljuk, akik még a tünetek és panaszok jelentkezése előtt szeretnék kizárni a fertőzés tényét.

A mintavétel orrgaratból történik, az eredmény 15 perc után megismerhető. A teszt előtt 30-60 perccel az orrfújás, orrspray és egyéb légúti készítmény használata, alkoholos és koffein tartalmú ételek, italok fogyasztása kerülendő.

A szűréshez személyi okmányok (személyi igazolvány, útlevél vagy új típusú jogosítvány, továbbá lakcímkártya), valamint TAJ kártya bemutatása szükséges.

A szűrésre jelentkező a vizsgálatkérő lapot kinyomtatva és kitöltve hozza magával, de természetesen azt helyben is kitöltheti. Vizsgálatkérő lap letöltése >>>

A szűrésekre előzetesen itt tudnak regisztrálni, de a szűrőállomások e nélkül is fogadják a jelentkezőket. Regisztráció »»»


Mindenkit várunk a szűrésekre!

Vigyázzunk egymásra!
Vigyázzunk Budára!

Címlap