"UTAZZUNK EGYÜTT A MÚLTBA” - fotókiállítás
Szinte az emberiség létével egyidős az a törekvés, hogy kisebb nagyobb emberi csoportok, közösségek tagjait nyilvántartsák. A rendszeres adatnyilvántartást a római katolikus egyház 1563-as tridenti (trentói) zsinatának döntése alapján kezdte el. Magyarországon a 17. században a nagyszombati zsinat rendelkezett arról, hogy a katolikus papok anyakönyveket vezessenek.
Ez időtől kezdve a plébániák négyféle (születésekről, bérmálásokról, házasságkötésekről, halálozásokról) anyakönyvet vezettek. Az egyházi nyilvántartások azonban nem voltak egységesek és összekapcsolhatók, valamint nem terjedtek ki a felekezeten kívüli személyek adatainak gyűjtésére. A 19. század végére a polgári fejlődés során felerősödött az igény az állam és az egyház feladatainak szétválasztására. A Szapáry Gyula gróf vezette kormány úgy döntött, hogy a parlament elé terjeszti javaslatát az állami anyakönyvezés megteremtéséről.
A törvénytervezetek előkészítése évekig húzódott, az elutasító magatartás és a hatalmas politikai viták miatt – mind a parlamentben, mind a lakosság körében. 1894 decemberében a törvényhozás által elfogadott, és az uralkodó által szentesített törvények 1895. október 1-vel léptek hatályba. 1894. évi. XXXI. törvénycikk bevezette a polgári házasságkötést, meghatározta a házasság létrejöttével kapcsolatos legfontosabb anyagi jogi rendelkezéseket, a gyermekek vallásáról szóló 1894. évi XXXII. törvénycikk rendelkezett a vegyes házasságokban született gyermekek melyik szülő vallását kövessék. Valamint 1894. évi XXXIII. törvénycikk elrendelte az állami anyakönyvezést, az azonos elvek szerint működő állami alapnyilvántartás bevezetését, meghatározta annak struktúráját és működését.
Budapest II. kerületében ezen idő óta történik anyakönyvezés. Ennek idén ünnepeljük a 130. évét. Az anyakönyvezés legszebb és legünnepélyesebb feladata a házasság megkötésében való közreműködés. Minden pár életében az egyik legnagyobb döntés az az elhatározás, hogy szerelmüket megpecsételjék a házasság szövetségével. Olykor több hónapos munkával tervezgetik, szervezik esküvőjük napját, hogy az a legszebb és a legemlékezetesebb legyen. Tették ezt szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink is, a kor adta lehetőségek és keretek között. 130 év történelem, ennek miliőjét, divatját, meghittségét, Önök közreműködésével képekben szeretnénk bemutatni, elképzelni és beleképzelni magunkat őseink életébe az esküvőjük napján.
Ezen alkalomból Budapest II. kerület Polgármesteri Hivatala fotókiállítást szervez, melyre "UTAZZUNK EGYÜTT A MÚLTBA” jeligére esküvői fotókat várunk, azon házaspárokról, akik hivatalunkban kötöttek házasságot, az elmúlt 130. évben. A beküldendő fotón kizárólag a pár és az anyakönyvvezető, vagy csak a pár szerepelhet. A képeket a pár nevével, házasságkötésük dátumával ellátva a [email protected] email címre (pdf., jpg. formátumban) a felhíváshoz csatolt hozzájáruló nyilatkozattal együtt kérjük megküldeni. ( Nyilatkozat hiánya, a fotókiállításon való részvétel kizárásával jár).
Beküldési határidő: 2025. augusztus 31.
Kérjük, osszák meg felhívásunkat rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel is, hogy minél több náluk házasságot kötött párhoz vagy gyermekeikhez, unokáikhoz eljuthasson a fotókiállítás híre.
Kapcsolattartók: Jugl Veronika Ágnes és Tarcsainé Hompoth Judit anyakönyvvezetők
Köszönettel:
Budapest II. kerület Polgármesteri Hivatala

Címlap
