2021. október 15.

Vár a Képező

Kulcsszavak Megosztás

Beköltöztek a Margit-negyed első bérlői a Keleti Károly utcába, egyben megnyílt az első kulturális helyszíne, a Képező.

A Keleti Károly utcában megnyílt a Képező, a Margit-negyed első kulturális helyszíne, amelynek célja a képzőművészet népszerűsítése. Ezt kiállítások rendezésével, művészeti foglalkozások és előadások szervezésével kívánják megvalósítani.

Kepző galéria a Keleti Károly utcában

– Az őszi fesztivál kezdete számunkra azért is ünnep, mert beköltöztek a Margit-negyed első bérlői is, méghozzá a Képező csapata. Biztos vagyok benne, hogy a Képező kollégái segíteni fognak abban, hogy a művészetet kedvelők megtalálják a korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő képzőművészet-alapú programokat, foglalkozásokat – emelte ki Őrsi Gergely polgármester a szeptemberi megnyitón.
A Képező közösségi tér alapítói, Bada Éva, Csiszár Beatrix és Pénzes Boróka a megnyitón elmondták, hogy a teljes körű felújítás hét hónapja alatt egyszerre érezték magukat generálkivitelezőknek és művészeti menedzsereknek. Terveik között szerepel, hogy a Képezőben a projektkiállítások mellett különböző, művészettel kapcsolatos foglalkozásokat, szalonesteket szervezzenek művészettörténészek, művészet- és meseterapeuták segítségével.

– A Képezőben képzőművészet-alapú foglalkozásokat, előadásokat tartunk gyermekek és felnőttek részére, kiállításokat és összművészeti programokat szervezünk. A saját módszertanunk alapján kidolgozott képzéseken a képzőművészetet mint eszközt vonjuk be foglalkozásainkba. Célunk, hogy a gyerekek megszeressék a művészetet, ismerjék az emblematikus alkotásokat, tudják azokat korokhoz, alkotókhoz, stílusokhoz kötni, és hogy előbb-utóbb aktív múzeumlátogatók legyenek – emelték ki az alapítók.

A megnyitót követő első héten a Képezőben ingyenesen tartottak többek között művészetterápiás műhelyfoglalkozást felnőtteknek, bábelőadást szürrealista festők alkotásairól gyerekeknek, önismereti mesefoglalkozást nőknek az álom tematikában.
Első alkalommal a Képező a Budapest Art Mentor program hagyományos kiállításának, a Felfedezők 4.0-nak ad helyet november 19-ig.

Az egykor virágzó Margit körúti és környékbeli üzlethelyiségek évek óta várják az újranyitást. Az önkormányzat célja továbbra is az, hogy kiadatlan helyiségei újra a közösséget szolgálják. A Margit-negyed városrész-rehabilitációs programnak köszönhetően vonzóbbá válik a körút és környezete, a bérlők gondos gazdaként rendben tartják majd környezetüket, kirakataikat, így fogadva a hozzájuk érkezőket. Az önkormányzat nemcsak újranyíló üzletekkel, hanem új zöldfelületekkel is segíteni fogja a Margit-negyed és a Margit körút megújulását, otthonosságát.

Az eseményen köszöntőt mondott Őrsi Gergely polgármester, emellett részt vett a képviselő-testület számos tagja is: Berg Dániel alpolgármester, valamint Biró Zsolt, Besenyei Zsófia, Csere István és Gór Csaba képviselő.

A Margit-negyed ingatlanpályázatának első beköltöző csapata, a Képező, a Keleti Károly u. 13/a-ban nyitotta meg művészettel foglalkozó közösségi terét. Tevékenységének középpontjában a képzőművészet, az alkotás és az oktatás áll. A szépen felújított, tágas térben számos programot szerveznek, bővebb infó: www.kepezo.com.

Új ingatlanokat hirdet a Margit-negyed! Az üzlethelyiségekre október 20-tól lehet pályázni.
További részletek: www.margitnegyed.hu.

Címlap