Vigyázzunk egymásra Budán!

Kulcsszavak Megosztás

Most az a feladatunk, hogy biztosítsuk a kerületi lakók életkörülményeinek megnyugtató támogatását és folyamatos tájékoztatást nyújtsunk a bekövetkező változásokról:

Mint már annyiszor, most is példát mutathatunk az országnak szolidaritásból, egymásra való odafigyelésből és felelős, higgadt gondolkodásból.


Ennek alapvető feltétele, hogy valós információkkal segítsük a mindennapjainkat, ezért mostantól minden délelőtt jelentkezünk a legfrissebb járványügyi információkkal.

- A kormányzat az összes párt támogatásával döntött az iskolák bezárásáról, a diákoknak mostantól nem kell bemenniük.

- Március 16-tól bezárnak a II. kerületben az óvodák és bölcsődék is. Hétfőn és kedden mindenhol ügyeleti rendszert biztosítunk, ezt követően a nyári szünetihez hasonló ügyeleti rendszer kerül bevezetésre, amiről hamarosan tájékoztatást adunk. Kérjük a szülőket, csak abban az esetben vigyék be gyerekeiket, ha egyébként a különösen veszélyeztetett nagyszülőkre bíznák őket. Természetesen a bezárás idején az óvodai, bölcsődei gondozók, illetve a technikai személyzet fizetését továbbra is folyósítjuk, beleértve az Önkormányzat által biztosított 50 ezer forintos bérkiegészítést is.

- Aki igényli, annak az étkezését továbbra is biztosítják az oktatási intézmények. Az iskolák segítségével felmérjük, kiknek van szüksége erre a szolgáltatásra, és a szükséges mennyiséget az iskolákba szállítjuk. Kérem a szülőket, hogy amennyiben az iskola digitális oktatása ideje alatt nem igényelnek étkeztetést gyermekeik számára, az iMenza programon keresztül mondják le, hogy ne pazaroljuk feleslegesen az élelmet.

- A gondozási központokat és az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthonát 2020. március 17-től átmenetileg bezárjuk. A házi segítségnyújtást, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és az étkezést továbbra is biztosítjuk minden érintettnek. Munkatársaink és partnereink kapcsolatban maradnak az ellátottakkal, minden veszélyeztetettre kiemelten figyelünk.

- A helyi adók (gépjárműadó, kommunális adó, építményadó) befizetéseinek határidejét április 15-ig meghosszabbítom, nem számolunk fel késedelmi pótlékot. Kérem, senki ne menjen postára feladni sárga csekket! http://bit.ly/3aTrRe8

- Felgyorsítottuk a ciklusban tervezett digitális átállást. Az adóügyen online intézhetőek, kérem, emiatt senki ne hagyja el otthonát. A részleteket ide kattintva olvashatják: http://bit.ly/3aTrRe8

- A Gyarmati Dezső Uszodát vasárnaptól a lakosság előtt bezárjuk.

- Megtiltottam munkatársaimnak a külföldi szakmai programokon való részvételt és ilyen delegációkat sem fogadunk. Most mindenkire itthon van szükség. Éppen ezért határozottan ellenzem, hogy bármelyik kollégám másik országba utazzon. Szükség esetén a munkáltató meg fogja tagadni a szabadság kiadását. Munkatársaimat utasítottam, amennyiben repülőgépre szálltak vagy koronavírussal fertőzött országban jártak, a hazaérkezésüket követő 14 napot otthonukban töltsék és onnan végezzék el feladataikat. Ez a szabály vonatkozik azokra is, akiknek családtagja utazott külföldre.

- Amennyiben bármelyik munkatársamnál a láz, köhögés és légszomj közül akár egy is hirtelen kezdettel jelentkezik, őket is 14 napig tartó otthonlètre utasítom. Az önkormányzati szervek vezetői március 17-én, 16 óráig nevesítik azokat a munkavállalókat, akik szükség esetén otthoni munkavégzéssel is el tudják látni feladataikat. Számukra a technikai feltételeket biztosítja az önkormányzat.

- A fenti intézkedések fedezetét biztosítandó a közösségi költségvetésre szánt 100 millió forint azonnali átcsoportosításáról döntöttem.

Az eddigi lépésekről bővebben itt olvashatnak: http://bit.ly/2IKKRzr

Forrás: Őrsi Gergely - Facebook

Címlap