2025. március 22.

Vízmegtartó stratégia az élhetőbb településekért

Kulcsszavak Megosztás
A víz egyre nagyobb érték, és ezt egyre inkább érezni fogjuk.
Már az elmúlt egy-két évben is megtapasztalhattuk, hogy meleg, aszályos időszakban napokig tartó vízhiánnyal szembesülnek szomszédos településen élők. Látjuk, hogy a csapadék egyre ritkábban érkezik, akkor viszont intenzívebben, és nem egyszer a csatornafedőket is felnyomja az így kialakulő villámáradás.
Ezek a jelenségek a klímaváltozás tüneteiként velünk maradnak, és minden bizonnyal fokozódni fognak, így egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk vizeink megóvására, a csapadék megtartására.
Az elmúlt években már több alkalommal indítottunk esővízgyűjtő pályázatot, és mostanra lakosságnál lévő vízgyűjtő dézsákkal egyetlen 30 perces zápor alatt akár 100 ezer liter vizet is felfoghatunk. De emelett üzemel záportározó az uszodában és a hivatalban is, melyek segítségével rengeteg csapvizet spórolunk meg, hiszen amikor lehet, ezzel locsolunk, ezzel mosunk utat, és jó szolgálatot tesz az összegyűjtött esővíz a szökőkút töltésénél is.
Több tucat felesleges aszfalt szigetet törtünk fel és zöldítettünk, így kellemesebbé tehettük lakókörnyezetünket, és kevesebb csapadékvíz folyik el.
Fontos, hogy minél előbb szemléletváltás történjen, és elsődleges legyen a városi klíma élhetővé tétele nyáron is.
Ehhez többek között arra van szükség, hogy újraszabályozzuk, a közműhálózat és a és a városban ültetetndő fák viszonyát.
A legjobb megoldás a megfelelő közműalagútak kialakítás lehet, melynek környezetében könnyebben, nagyobb túlélési eséllyel ültethetünk fákat.
De fontos újragondolni a szabályozást is, ami sok esetben túl nagy védőtávolságot ír elő, így a jelenlegi közműhálózat bizonyos városrészekben lehetetlenné teszi új fasorok telepítését.
Minél több vizet őriznek meg a városi erdők, belvárosi zöldfelületeink, a leendő és meglévő fasorok, annál többet tudnak párologtatni, így természetesen hűtik a hőszigethatás miatt is túlmelegedett várost.
Ezen témákra fókuszálva szerveztünk szakmai napot az Élhető Települések Országos Szövetségével bízva abban, hogy jó gyakorlatok átadásával, lehetséges megoldási módszerek megosztásával hozzájárulhatunk a hatékonyabb vízmagtartó stratégiák kialakításához.
Köszönjük a szakmai nap valamennyi résztvevőjének, köztük a Rittling Istvánnak, Pilisi Parkerdő erdészetvezetőjének, dr. Nagy-Kovács Zsuzsannának a Fővárosi Vízművektől, Rusznák Csabának a Fővárosi Csatornázási Művek hálózatüzemeltetési osztályvezetőjének, Szőke Norbertnek Landscope Kft ITVT szakértőjének és dr. Bartuszek Lillának, az Élhető Települések Országos Szövetségének alapítójának!
Vigyázzunk vizeinkre!

Címlap