augusztus 25. vasárnap, Lajos, Patrícia

Csere István

Csere István, 14. választókerület,

Fidesz–KDNP

61 esztendős pedagógus vagyok. Általános gépésztanár és pedagógia szakos bölcsész végzettségem van.

24 éve vezetem az Ökumenikus iskolát Pesthidegkúton. Korábban a szakképzésben, majd perifériára szorult gyerekek iskolai képzésében, társadalmi integrációjukat segítő iskolában dolgoztam.

Feleségem is pedagógus, mindkét gyermekünk házas, első unokám egyéves.

Képviselői tevékenységem értékelvi alapvetései:

• Kiemelten fontosnak tartom az önkormányzati munkában a kereszténydemokrata értékvilág egyik pillérét jelentő szubszidiaritást, vagyis azt, hogy a döntések azon a legalacsonyabb, az érintetti szinten szülessenek meg, ahol annak meghozatalára az érintettek képesek.

• Az önszerveződő – és a polgári lét alapját is jelentő – közösségek támogatását alapvető fontosságúnak gondolom.

• A konszenzuskeresés és kompromisszumkészség elengedhetetlen feltétele a képviseleti demokrácia szabályai szerinti értékképviseletnek.

• Fontosnak és lehetségesnek tartom az egyéni, valamint a csoportok és a széles közösségi érdekek összehangolhatóságát.

Programom súlypontjai:

A helyben elérhetőség – szolgáltatás, kultúra, sport, ügyintézés – lehetőségeinek továbbfejlesztése.

• Tradícióőrző folyamatok, illetve szervezetek kiemelt segítése.

• Az aktív és önszerveződő közösségi élet és az egyházak támogatása.

• A széles közoktatási paletta lehetőségek határáig menő önkormányzati támogatása.

• A kulturális sokszínűség feltételrendszerének erősítése.

• Környezettudatosság, fenntarthatóság kérdéskörének attitűddé emelése.

• Tranzitforgalom káros hatásainak mérséklése.

Elérhetőségem: [email protected], személyes találkozó egyeztetéssel: (06 1) 212-5030.