március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

Riczkó Andrea

Riczkó Andrea, listáról bejutott képviselő,

Fidesz–KDNP

Gyermekkorom óta Újlak-Felhévíz városrész lakója vagyok, ezer szállal kötődöm Buda legszebb részéhez, amelyért 13 éve dolgozom szívvel-lélekkel. A hangulatos meredek utcák, patinás épületek, de a gesztenyefák is életem részei. A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem ipari formatervező szakán végeztem. Díszlettervezőként több színházban dolgoztam. Férjemmel öt gyereket nevelünk, nemrég született meg harmadik unokánk.

Ez a gyönyörű városrész sok kisgyermekes család szeretett otthona, ezért is öröm, hogy a kerület játszótér-felújítási programja keretében a Zsigmond téri játszótér új, kombinált játékkal, felnőtteknek való utcai sporteszközökkel bővült, és egy új KRESZ-parkot is birtokba vehettek a gyerekek. Elkészült továbbá a Panoráma Sportközpontban (Kolozsvári Tamás utca 11.) kialakított sporttematikájú játszótér, fitneszpark és a panoráma sétaút is.

Öt évvel ezelőtt alakult meg a II. Kerületi Önkormányzat Idősügyi Tanácsa, amelynek tagja voltam. 2012-ben hirdettük meg először az Internet kortalanul térítésmentes tanfolyamot, azóta több ezren vettek már részt a képzésen. Óriási érdeklődés övezte a Czigány György vezetésével tartott Ki nyer ma? zenei vetélkedőket, de népszerűek voltak a kerületet bemutató helytörténeti séták is. A Kortalanul kreatív képző-, ipar- és népművészeti pályázatra érkezett művekből nyílt tárlatok mind a négy alkalommal nagy sikert arattak.

A továbbiakban is mindent megteszek a városrész szépüléséért, fejlődéséért! Ahogy eddig, ezután is az itt élők rendelkezésére állok, és minden erőmmel azon leszek, hogy megoldjuk a felmerülő problémákat.

Elérhetőségem: [email protected], fogadóóra: előzetes időpont-egyeztetéssel a (06 70) 581-6339-es telefonszámon.