Tóth Csaba Róbert

Kulcsszavak Megosztás

Tóth Csaba Róbert, 10. választókerület,

MOMENTUM–DK–MSZP–PÁRBESZÉD–LMP–MMM

Köszönöm a második kerületi polgárok megtisztelő támogatását, azt, hogy a 10. választókerület lakóinak képviselője lehetek a következő öt évben.

Végzettségem fizikus, emellett két szakmával is rendelkezem (villanyszerelő és biztonságirendszer-szerelő), valamint a lakásszövetkezet elnöke vagyok lakhelyemen, jelenleg egyéni vállalkozóként dolgozom, a II. kerületben a Pitypang utcában lakom.

Tavaly nyár óta vagyok önkormányzati képviselő a Lehet Más a Politika színeiben. A szükséges források megjelölésével kezdeményeztem többek között az egészségügyi szolgálat dolgozóinak mindössze 3,5 %-os tervezett bérnövekedésének további kiegészítő emelését, átmeneti krízisotthon építésének előkészítését, többletforrás biztosítását útfelújításokra, az elektronikai és veszélyes hulladékok gyűjtőhálózatának kiterjesztését, a helyi vállalkozások támogatását, hogy a környezetbarát csomagolóanyag és táska használatát részesítsék előnyben, a nappali hajléktalanmelegedő többlettámogatását, az önkormányzati intézmények energiatakarékos világítási rendszerének kiépítését, a közvilágítás fejlesztését, a társasház-felújítási pályázatok keretösszegének növelését.

A választókerületben az eddigi visszajelzéseket figyelembe véve legfőbb feladatnak tekintem az utak, járdák felújítását, a vízelvezetés megoldását, a közvilágítás javítását és a társasházi felújítások fokozott támogatását.

2018 nyarán kezdeményeztem egyeztetéseket az ellenzéki pártok között azzal a céllal, hogy a győzelem esélyével induljunk a választáson. Bízom benne, hogy képesek vagyunk hosszú távon egységben és kiváló színvonalon vezetni a kerületet. Várom észrevételeiket, javaslataikat.

Elérhetőségem: Tóth Csaba Róbert, telefon: (06 70) 224-4178, e-mail: [email protected]

Közérdekű