„Fogadj örökbe egy közterületet” program

Kulcsszavak Megosztás

A „Fogadj örökbe egy közterületet” program 2015 tavaszán indult el a II. kerületi Önkormányzat szervezésében, melynek célja a II. kerületben található rendezetlen, elhanyagolt állapotú közterületek felújítása volt, ezért egy-egy terület örökbefogadására hívtuk a kerületben működő civil szervezeteket, társasházakat és a helyi lakosokat.


Célunk volt továbbá, hogy élhetőbb környezet kialakítására kerülhessen sor a kerület azon területein is, melyekre nem kifejezetten jellemző a zöldövezeti hatás.

A támogatást a pályázók a II. kerülethez tartozó közterületek rendbetételére és megtisztítására, ezen belül parképítési feladatok elvégzésére, növényültetésre, növénygondozásra, komposztálásra, talajjavításra használhatják fel, a gondozott terület minimum 2 évig történő karbantartásának vállalása mellett.

A pályázat keretein belül a helyi közösségek környezetszépítő munkájukkal nagyban hozzájárulnak kerületünk rendezettségéhez és tisztántartásához, a pályázat segítségével továbbá folyamatosan növelni és szépíteni tudjuk a kerületben található, elhanyagolt állapotban lévő zöldfelületeket, mely minden itt élő és erre közlekedő megelégedésére szolgál.

A pályázatban kitűzött célok megvalósításának 70%-át az önkormányzat a költségvetésben erre a célra elkülönített összegből biztosítja, a fennmaradó 30%-ot a pályázóknak kell önrészként vállalni a pályázat benyújtásakor.

Lakossági igényeknek eleget téve 2017-ben változtattunk a feltételrendszeren, így már magánszemélyek is indulhattak a pályázaton, meghosszabbítottuk továbbá a jelentkezési határidőt is és biztosítottuk a pályázatok folyamatos, beérkezési sorrendben történő elbírálását.

Az én kerületem