Kutyával a II. kerületben

Kulcsszavak Megosztás

A II. kerület Budapest egyik legszebb városrésze. Zöld jellege, természeti adottságai kiemelkedőek, sokan talán ezért is döntenek az ebtartás mellett. A legutóbbi ebregisztráció során kerületünkben mintegy háromezer kutyát jelentettek be, ugyanakkor a kerület nagyságát és lakosainak számát tekintve – a hivatal meglátása szerint – ennél jóval több lehet a négylábúak száma.

 A több ezer eb sok esetben konfliktusokhoz vezethet, ami akár az állat pusztulásával, vagy emberi sérüléssel jár. Ilyenkor a sértett rendszerint hatósági eljárást indít, sok gazda pedig csak ekkor szembesül azokkal a jogszabályokkal, amelyek rá nézve kötelezettségeket írnak elő. A jogszabályok nem ismerete természetesen nem mentesít a következmények alól, ráadásul a szabályszegéseket az állatvédelmi jogszabályok magas állatvédelmi bírsággal szankcionálják.

A II. Kerületi Önkormányzat megelőzési céllal szeretné eljuttatni az ebtartás alapvető szabályainak ismeretét a gazdákhoz, hogy megelőzzék a nem kívánt eseteket. A felelős állattartási szemlélet kialakítása érdekében ugyanakkor már gyermekkorban gondoskodni kell az állattartással kapcsolatos szabályok megismeréséről. Az önkormányzat és a Világot Nekik Alapítvány ezért együttműködésben kidolgozta a Tanuld, hogy taníthasd! elnevezésű ebtartási programot. A program részeként a gazdák szakképzett trénerek segítségével elsajátíthatják az alapvető ismereteket kedvenceikkel, gyermekeik pedig a „gyermeksarokban” játékos vetélkedő keretében ismerkedhetnek meg az állattartás szabályaival. Az állattartással kapcsolatban felmerülő kérdésekben állatorvos, kutyakiképző, kutyakozmetikus, takarmányozási tanácsadó, valamint az állatvédelmi, állattartási kérdésekben a Környezetvédelmi Osztály munkatársai állnak rendelkezésre. Az önkormányzat a program végén a felelős állattartóknak egy kis ajándékkal is kedveskedik.
A Program a tervek szerint havonta egy alkalommal kerül megtartásra, a pesthidegkúti agility-pályán (1028 Áchim András utca–Kadarka utca sarok).

A II. kerületi Önkormányzat 2018-ban kezdte meg a kerület területén a kutyaürülék gyűjtő edények cseréjét, és azok számának növelését. A két lépcsőben történő fejlesztés 2019. júniusára befejeződött. Az újonnan telepített edények helye a lakosság bevonásával került kijelölésre. A munkának köszönhetően városrészünkben immár a 69 edény helyet 128 speciálisan kialakított, kulturált gyűjtőedény áll az ebtartók rendelkezésére. Az edényekkel kapcsolatos észrevételeiket, véleményüket, esetleges újabb telepítési igényeiket a [email protected] e-mail címen várjuk.

Az én kerületem