Őrsi Gergely polgármester

Kulcsszavak Megosztás

Őrsi Gergely vagyok, a II. kerület megválasztott polgármestere.

Életem minden szakasza Budához kötődik. Itt születtem, itt nőttem fel, és itt kezdtem érdeklődni a közélet iránt. Ma is itt élek feleségemmel és gyermekemmel. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban letett érettségi után felsőfokú tanulmányaimat a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen kezdtem meg, majd kibővítettem a szociológia szak felvételével. Több mint tíz éves önkormányzati tapasztalattal rendelkezem, szívügyem a természet, a gondos, karban tartott környezet, a fejlődő kerület. Kezdeményezője és szervezője voltam a parlagfű ellenes civil kezdeményezésnek. Az európai ügyészségéhez történő csatlakozás érdekében csapatommal több mint 2000, míg az Átrium megmentése érdekében indított kampány során több mint 5000 aláírást gyűjtöttünk. Büszke vagyok rá, hogy az én vezetésemmel jött létre az ország első, közös ellenzéki önkormányzati frakciója a Szövetség a II. Kerületért – Kerületünk az Otthonunk.


Polgármesteri programom a kerület átvezetése a 21. századba: csökkenő átmenő forgalom, egyszerű online ügyintézés, tiszta utcák és erdők, gyermekbarát kerület, szabad és minőségi kultúra. Olyan otthon, amelyre mindannyian vágyunk és megérdemlünk. Kiemelten fontosnak tartom a kerület átlátható működését, amiért ellenzéki képviselőként számos alkalommal felléptem.

Email: [email protected]


program.orsigergely.hu

Közérdekű