Kapott elismeréseink

A II. Kerületi Önkormányzat elismerései és díjai.

Településfejlesztési különdíj - 2023


Átadták 2023. június 13-án a Településfejlesztési Szövetség díjait, kerületünk a Széna tér és a máriaremetei Közösségi Liget fejlesztésével vívott ki elismerést. Az ünnepség keretében hazai önkormányzatok és önkormányzati cégek 2022-ben befejezett településfejlesztési projektjeit díjazták. Az eseményen a vendégeket Szebeni Dávid, a szövetség elnöke köszöntötte, beszédet mondott Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, majd szakmai előadásokat hallhattak a résztvevők.
A II. Kerületi Önkormányzat két projekttel vett részt a pályázaton. A Széna tér fejlesztését és a máriaremetei Közösségi Liget megvalósítását a megyei jogú város infrastruktúra-fejlesztése kategóriában a szakmai grémium Tér és minőségi különdíjban részesítette, tekintettel a két helyszín eltérő kérdéseire adott újító szellemű és nívós megvalósítású építészeti válaszokra.
Az elismerést Czödör István, az mmcité Kft. ügyvezető igazgatója adta át Őrsi Gergely polgármesternek.



Szolgáltató Önkormányzat Díj - 2019

Láng Zsolt polgármester a Belügyminisztériumban Pogácsás Tibor államtitkártól vette át a Szolgáltató Önkormányzat Díjat, amely kiemelt erkölcsi megbecsülést jelent az azt elnyerő település, város vagy kerület számára. További információ.

Dr. Populás Antal-díj - 2014, 2018

2014-ben ünnepelte 50. születésnapját a II. kerületben működő, fővárosi fenntartású Cseppkő Gyermekotthon. Az ünnepség megnyitóján Dr. Populás Antal-díjjal tüntették ki Láng Zsolt polgármestert. A díjat az otthon első igazgatójáról nevezték el. Herczeg Krisztián, az intézmény vezetője a díjazottat méltatva elmondta: emberi és szakmai partnert is találtak a kerület vezetőjében, aki az elmúlt években bizonyította az otthonhoz és annak lakóihoz, nevelőihez való pozitív hozzáállását, segítőkészsét.
2018-ban Dankó Virág alpolgármester is átvehette a Dr. Populás Antal-díjat.További információ. 

A Rákóczi Szövetség jubileumi emlékdíja - 2014 

Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség köszönetét fejezte ki az együttműködésért a szervezet önzetlen támogatóinak a Rákóczi szövetség alapításának 25. évfordulója alkalmából. A szövetség nevében Halzl József elnök 2014. május 16-án a Magyarság Házában jubileumi elismerésben részesítette Láng Zsolt polgármestert. A Rákóczi Szövetség kiemelt partnerként tartja számon a II. Kerületi Önkormányzatot. Kerületünk folyamatosan támogatja a határon túl élő, ott magyar iskolába járó gyerekeket a szövetség ösztöndíjain keresztül. A szoros kapcsolatot jelzi, hogy 2012 őszén Láng Zsolt az önkormányzat képviseletében személyesen is részt vett a felvidéki Nagymegyeren és Csilizradványban a szervezet ösztöndíjátadási ünnepségén.

További információ.

Év polgármestere 2013

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere 2013. június 14-én Békéscsabán a Városi Polgármesterek Randevúja rendezvény keretében vehette át az Év polgármestere elismerést. A címet az interneten érkezett szavazatok alapján ítélik oda, a díj történetében 2013-ban először jutalmaztak fővárosi polgármestert. Az eseményen Tállai András belügyminisztériumi államtitkártól vette át Láng Zsolt az Év polgármestere díjat.

További információ.

Idősbarát Önkormányzat-díj  2013 

A II. Kerületi Önkormányzat a városrészben élő nyugdíjasokért és idős polgárokért végzett munkáját Idősbarát Önkormányzat-díjjal ismerte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Belügyminisztérium. A díjat – amelyet városrészünk a szomszédos Budavár önkormányzatával közösen nyert el – Láng Zsolt polgármester vette át Soltész Miklóstól, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkárától 2013. szeptember 26-án a Parlament felsőházi termében. Az elismerést tizedik éve ítélik oda azoknak a helyhatóságoknak, amelyek példamutató együttműködést alakítanak ki az idősügy területén működő szervezetekkel, segítik az idősek életminőségének javulását, és hosszú távra szóló, helyi idősbarát politikát valósítanak meg.

További információ.

Magyarország legszebb főtere 2013 Mechwart liget

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen a Magyar Turizmus Zrt. különdíját nyerte el a II. Kerületi Önkormányzat. 2013-ban a legszebb főterek kategóriájában a zsűri a Mechwart ligetnek ítélte az első díjat. A kitüntetést Láng Zsolt Denéné Tóth Marianntól, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójától vette át 2013 október 25-én Gyulán. Az elismerés átadásakor a jutalmazó kiemelte a II. kerület közterületeinek és zöld felületeinek megóvásáért és szépítéséért tett törekvéseit.

További információ

Aranycímer-díj – 2012

A Parlament épületében vette át Láng Zsolt polgármester a Budapesti Filharmóniai Társaság Aranycímer díját 2012. március 5-én. A kitüntetést olyan személyek kaphatják, akik segítik a társaság működését és hosszú távú fennmaradását. Láng Zsolt a 2011 októberében, a zene világnapja alkalmából szervezett koncertsorozat támogatójaként érdemelte ki a megtisztelő elismerést, amelyet Király Tibor Pétertől, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökétől vett át. Láng Zsolt köszönő szavai mellett hangsúlyozta: annak a kerületnek a polgármestereként, amelyben Bartók, Kodály és Klebelsberg Kuno is otthonra talált, kiemelkedő feladatának tartja a kultúra támogatását.

További információ.

Családbarát önkormányzat-díj  2010

A Parlamentben tartott országos konferenciát 2010. július 14-én a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, amely abban az évben négy települést, köztük a II. kerületet részesítette a kitüntető címben. Önkormányzatunk munkáját elismerve Székely Hajnalka, az egyesület elnöke adta át a Családbarát Önkormányzat-díjat Dankó Virág alpolgármesternek, aki beszédében ismertette a II. kerület céljait és több programját is, amelyek a szociális és oktatási ágazatban járultak hozzá a városrészben élők életkörülményeinek jobbá tételéhez. Az egyesület a díjjal többek között elismerte a szociális kártya bevezetésének jelentőségét, az utóbbi években a bölcsődei, óvodai és iskolai intézményhálózatban végzett erőfeszítéseket, valamint a játszóterek fejlesztését.

További információ.

eGO-díj  2008 

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 2008-ban e-GO-díban részesítette a II. Kerületi Önkormányzatot. A díjat a legsikeresebb honlapokat fenntartó önkormányzatok kapják egy elismerő oklevéllel együtt. Önkormányzatunk honlapja a nagyvárosi és fővárosi kerületi kategóriában lett az ország negyedik legjobb portálja.