június 13. csütörtök, Antal, Anett

Madárbarát Kerület

Budapest II. Került Önkormányzata évek óta együttműködik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, ennek keretében az önkormányzati óvodák nemcsak ismeretterjesztő foglalkozásokat rendelhetnek, hanem információs anyagokat és madárvédelmi eszközöket, madáreleséget is igényelhetnek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madarász ovi programjának fő célja - az ismeretterjesztés mellett - a gyermekek természet iránti érzékenységének kialakítása, megszilárdítása, fejlesztése. Napjainkban egyre szélesebb körben elfogadott az a szemlélet, hogy civilizációnk fennmaradásához elengedhetetlen a természet hatékony védelme. Hatékonyan megvédeni pedig azt tudjuk, amit ismerünk, tisztelünk és szeretünk.

A 2022/'23-mas oktatási évben 18 óvoda vesz részt a programban.


Az őszi hónapokban a madárvonulás, illetve az áttelelő madarak és más élőlények télre való felkészülése a fő téma. Miért kell elvonulnia gólyának, miért marad itt a cinege? Az ismert Móra Ferenc gyerekvers ellenére természetesen nem azért, mert nincs cipője. Rámutatnak a madarak életmódja, táplálkozása és csőrformája közti kapcsolatra. Cél, hogy ne csak a természet érdekes jelenségeit, hanem a köztük lévő összefüggéseket is megismertessék a gyerekekkel.


Télen interaktív, játékos formában ismerkednek meg a gyermekek a madáretetés szabályaival és a madáretető vendégeivel, tavasszal pedig a visszatérő vándormadarak, az ébredő természet a fő téma.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület foglalkozásai így egymásra épülő modulokként állnak össze, kapcsolódva az óvodai nevelési tervhez. Késő tavasszal már szabadtéri foglalkozásokat is tartanak, ahol a természetben talált érdekességek mellett a mozgásé a fő szerep. Karvaly-fogócska, madarak mozgásának utánzása színesíti a programot. Bár élő állatokkal elvből nem dolgoznak, színes bemutatóanyagaik: képek, madártollak, olykor fészkek és más érdekességek, valamint az MME Boltban kapható, fajra jellemző színezetű, élethű hangot adó plüssök segítségével közel tudják hozni a természetet a gyerekekhez.