Településképi jogsértés -Reklámhordozó, Molino

Megosztás

Az eljárást a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII.15.) Korm. rendelet 49. § b) pontja értelmében a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján folyik.

Az eljárás a Polgármesterhez írásban vagy elektronikus úton benyújtott kérelemre vagy hivatalból indul.

A bejelentést követően a Hatóság helyszíni szemét tart. Amennyiben megállapítja a jogsértő állapotot a jegyzőkönyv megküldése mellett értesíti a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hivatalt (Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatal)

Ki jogosult az eljárásra: 

Az eljárás a Polgármesterhez írásban vagy elektronikus úton benyújtott kérelemre vagy hivatalból indul.

Kérelem benyújtása (helye, ideje, módja): 

A Központi ügyfélszolgálaton írásban vagy elektronikus úton, illetve a Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatalnál a [email protected] e-mail címre lehet a bejelentést megtenni

Kérelemhez csatolandó dokumentumok: 

Bejelentés tárgyának pontos meghatározása, címe ill. a szabálytalan állapotról fénykép csatolása szükséges.

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek: 

Illetékmentes.

Élethelyzet: 
Településképvédelmi ügyek

Ügyintézés