Lakhatási támogatás

Megosztás

A lakhatási támogatás a kérelmező által lakott - az Önkormányzat illetékességi területén lévő - lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásokhoz nyújtott hozzájárulás.

A lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadások támogatható körébe tartozik: a villanyáram-, a víz- és a gázfogyasztás, a távhőszolgáltatás, a csatornahasználat és a szemétszállítás, a lakbér vagy albérlet, társasházi közös költség illetve a fűtés költsége.

A lakhatási támogatás a lakásfenntartás azon kiadásához nyújtható, amely megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti.

A lakhatási támogatás folyósítása elsősorban egy szolgáltatóhoz, vagy előrefizetős mérőóra feltöltéséhez kérelmezhető.

A lakhatási támogatás iránti kérelmekről a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben a Polgármester dönt.

Ki jogosult az eljárásra: 

A hatósági eljárás az ügyfél kérelmére indul. A Budapest II. kerület közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen ott tartózkodó személyek nyújthatnak be kérelmet.

Lakhatási támogatás annak a személynek állapítható meg, aki az érintett ingatlanban bejelentett lakcímmel rendelkezik, és életvitelszerűen ott tartózkodik, és

  1. a háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 165.000,-Ft-ot, fokozottan rászoruló személy esetén a 180.000,-Ft-ot és a háztartás tagjainak egyike sem rendelkezik vagyonnal, vagy
  2. az önkormányzattól hátralékkezelési támogatásban részesül.

A lakhatási támogatás egy hónapra megállapítható legmagasabb összege a lakásfenntartás költsége, de legfeljebb 13.000,-Ft. (Amennyiben a háztartás előrefizetős gáz vagy áramfogyasztást mérő készülékkel rendelkezik, a lakhatási támogatás havi összegét 10%-kal magasabb összegben kell megállapítani).

Kérelem benyújtása (helye, ideje, módja): 

A kérelem benyújtható a Budapest II. Kerületi Polgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálatán annak nyitvatartási rendje szerint. (1023 Budapest, Margit utca 2-4.).

Postai úton az alábbi címre küldhető: Budapest 23, Pf.: 21. 1277., vagy a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvényben meghatározott elektronikus úton is benyújtható

Kérelemhez csatolandó dokumentumok: 

kitöltött nyomtatvány,

a kérelmező és háztartásában élők jövedelemigazolásai,

a kérelmező és háztartásában élők vagyonnyilatkozatai (mely a nyomtatvány mellékletét képezi),

„azt a tanévet követő tanévtől (szeptember 1-től), amelyben a tanuló a 16. életévét betöltötte a tanulói/hallgatói jogviszony érvényes diákigazolvány másolattal igazolható”

közüzemi szolgáltató által kiállított teljes számla másolatát; társasház esetében a társasház nevéről, címéről, számlaszámáról és a közös költség összegéről szóló hivatalos igazolás


Jövedelem:

Havi rendszerességgel járó jövedelem estén kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelméről, nem rendszeres (vállalkozás esetében is) jövedelem esetén a benyújtást közvetlenül megelőző 12 hónapról szükséges csatolni.

A jövedelmek - beleértve a külföldről származó jövedelmet is - vagy azok hiánya az alábbi dokumentumokkal igazolhatóak:

  1. a) nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, társadalombiztosítás keretében folyósított ellátások esetében a kifizető szerv igazolása, vagy postai szelvény, banki igazolás, bankszámlakivonat, az ellátások összegére vonatkozóan a folyósító szerv tárgyévre kiadott igazolásával együtt - a személyes gondoskodást nyújtó ellátások esetében a folyósító szerv tárgyévre kiadott igazolását nem kell csatolni;
  2. b) ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása esetén az erről szóló határozat másolata;
  3. c) alkalmazásban álló rendszeres jövedelemmel rendelkező személyek esetében a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelméről munkáltatói igazolás;
  4. d) a nem havi rendszerességgel szerzett, vagy vállalkozásból származó jövedelem esetén
  5. da) a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző adóbevallással lezárt időszakról illetékes állami adóhatóság által kiállított hivatalos igazolás,
  6. db) az adóbevallással még le nem zárt időszakról a könyvelő, ennek hiányában a vállalkozó büntetőjogi nyilatkozata az időszak alatt szerzett nettó bevételről, és könyvelő által kiállított hivatalos igazolás;
  7. e) álláskeresési ellátásban vagy foglalkoztatást elősegítő támogatásban részesülő esetében a munkaügyi központ megállapító határozata, és az utolsó postai szelvény, számlakivonat, vagy banki igazolás, az ellátás vagy támogatás megszűnése esetén a megszüntető határozat;
  8. f) álláskeresési ellátásban vagy foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem részesülő esetében a munkaügyi központ igazolása, hogy az érintett nyilvántartásukban szerepel, valamint arról, hogy foglalkoztatást elősegítő támogatásban vagy álláskeresési támogatásban nem részesül; el lehet tekinteni a munkaügyi központ nyilvántartásába történő bejegyzéstől, ha a támogatást igénylő vagy családtagja személyes körülménye, élethelyzete, egészségügyi állapota azt indokolttá teszi, ebben az esetben a Gyermekjóléti Központtal megkötött együttműködési megállapodás;
  9. g) alkalmi munkából élő esetében büntetőjogi nyilatkozat az alkalmi munkából származó - a kérelem benyújtását megelőző 12 naptári hónapban szerzett - átlagjövedelemről;
  10. h) a Kormányhivatal által megállapított ellátásról szóló határozat másolata, valamint az utolsó postai szelvény, számlakivonat, vagy a pénzintézet igazolása;
  11. i) 16 éven felüli, nem tanköteles gyermek esetében az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolata vagy a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolata;
  12. j) egyetemi hallgatónál igazolás az ösztöndíj összegéről, szakképzésben résztvevők esetében igazolás a szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatásokról;
  13. k) gyermeket egyedül nevelő személy esetén a gyermek elhelyezésére, felügyeletére, tartásdíjára vonatkozó bírósági ítéletet, vagy ezek iránti bírósági, gyámhatósági eljárás megindításáról szóló, illetve a tartásdíj összegéről kötött egyezséget tartalmazó okiratot, valamint az utolsó tartásdíj összegéről a postai szelvény, számlakivonat, vagy banki igazolás;
  14. l) állam által megelőlegezett gyermektartásdíj esetén a gyámhivatal határozata.

Amennyiben a gyermek után a különélő szülő nem fizet tartásdíjat, e tényről és okáról a gyermeket nevelő és a különélő szülő közös nyilatkozatát kell csatolni. Ennek hiányában a gyermeket nevelő szülő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy mit tett vagy mit szándékozik tenni - határidő megjelölésével - annak érdekében, hogy a különélő szülő is járuljon hozzá a gyermek eltartásához.

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek: 

A szociális igazgatási eljárás költség- és illetékmentes.

Ügyintézési határidő: 

Az ügyintézési határidő sommás eljárás keretében - amikor minden irat rendelkezésre áll a döntés meghozatalához – 8 nap, egyéb esetben 60 nap az eljárásra fordítható idő.

Jogorvoslati lehetőség: 

A döntés ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületéhez címzett, illetékmentes fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést indokolni kell.

Vonatkozó jogszabályok: 

A szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet

A szociális igazgatásról és egyes szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 39/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelet

Ügyfél jogai, kötelezettségei: 

Ügyfél joga: kérelmet nyújtson be, kérelmét a döntésig módosítsa, visszavonja, önmaga helyett megbízottja járjon el, saját ügye irataiba betekintsen, nyilatkozatot tegyen, jegyzőkönyv felvételét kérje, meghallgatást, bizonyítékok beszerzését kérje, igazolási kérelmet terjesszen elő, jogorvoslattal éljen.
Kötelezettsége: idézésnek eleget tenni, hiánypótlásnak eleget tenni, jóhiszeműen közreműködni.

Szervezeti egység: 
Humánszolgáltatási Igazgatóság - Ellátási Osztály
Élethelyzet: 
Szociális ügyek

Ügyintézés

EU