Településképi bejelentési eljárás

Településképi bejelentési eljárás

Send by email

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 45/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete 44.§ (1) bekezdése alapján a Polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le:


1. az építésügyi és építés-felügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében nevezett építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységek közül:

a) építmény külső megjelenését megváltoztató átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása - beleértve a cégér homlokzaton történő elhelyezését is -,

b) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása,

c) *

d) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg,

e) az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása,

f) épületben a rendeltetés módjának, az önálló rendeltetési egységek számának és méretének változtatása,

g) a kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet,

h) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, valamint bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot,

i) *

j) *

k)* megfelelőség-igazolással - vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal - rendelkező építményszerkezetű és 30-180 napig fennálló

ka) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény,

kb) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény,

kc) ideiglenes fedett lovarda,

kd) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas - az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti - állvány jellegű építmény,

l) *

m) a magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése,

n) *

o) támfal építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 m magasságot,

p) utcai kerítés, kerti építmény - a homokozó, hinta, csúszda, szökőkút, kerti zuhany, kerti grill, kerti tűzrakó kivételével -,

q) - v) *

w) a telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 m-nél nem nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatása.


2. a reklámok közzététele és reklámhordozók elhelyezése tekintetében a reklám-elhelyezési kormányrendeletben szereplő általános elhelyezési, és a településképi rendeletben szereplő különös településképi követelmények érvényesítése érdekében.

Településképi bejelentési eljárásban csak olyan építési tevékenységek vizsgálhatók, ahol az épület hasznos alapterülete és térfogata nem növekedik.

Ki jogosult az eljárásra

Az ingatlan tulajdonosa személyesen vagy meghatalmazottja által kérelmet nyújthat be. .Amennyiben a kérelmet nem ingatlan tulajdonosa nyújtja be, abban az esetben a meghatalmazást is csatolni kell.

Kérelem benyújtása (helye, ideje, módja)

A településképi bejelentési eljáráshoz a kérelmező az 1 példány kérelmet és 1 példány - megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező által készített - nyomtatott építészeti-műszaki tervdokumentációt benyújthatja e-Papír rendszeren keresztül (https://epapir.gov.hu/), postai úton vagy ügyfélfogadási időben személyesen a Központi Ügyfélszolgálaton.

Kérelemhez csatolandó dokumentumok

A kérelem tárgyának megfelelően, a településképi követelményeknek és településrendezési eszközöknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki tervdokumentáció tekintettel a bejelentett tevékenységre, egyéb munkarészekkel kiegészítendő.

Rendeltetésváltoztatás esetén:

  • gépjármű elhelyezési mérleg,
  • OTSZ előírásoknak való megfelelést igazoló tűzvédelmi tervező által készített műleírás, tervezői nyilatkozat

Telek terepszintjének végleges jellegű megváltoztatása esetén:

  • eredeti állapotot bemutató geodéziai felmérés
  • tervezett támfalakról metszetek az eredeti és a tervezett új terepszint ábrázolásával

Épület utólagos hőszigetelése esetén:

  • OTSZ előírásoknak való megfelelést igazoló tervező által készített műleírás, tervezői nyilatkozat

Meglévő állapot jogszerűségét igazolni kell, amennyiben az építmény kontúrja eltér a Földhivatal- ingatlan-nyilvántartásában rögzítettől, vagy nem szerepel, illetve a homlokzat változott.

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek

A településképi bejelentési eljárás illetékmentes.

Ügyintézési határidő

Az ügyintézési határidő 15 nap, mely a kérelem és az ahhoz tartozó építészeti-műszaki tervdokumentáció beérkezését követően indul.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény [Ákr.] 44. § alapján: „Ha a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek nem felel meg, az eljáró hatóság határidő megjelölésével, a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik - egy ízben hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.”

Településképi bejelentési eljárásban az eljárás nem szüneteltethető, a rendelkezésre álló 15 napos ügyintézési határidő nem meghosszabbítható, ezért a bejelentést követő 15 napon belül a Polgármester a rendelkezésére álló adatok alapján hozza meg döntését.

Jogorvoslati lehetőség

A határozat ellen Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületéhez címzett, de a Budapest Főváros II. Kerület Polgármesteri Hivatalnál (1024 Bp., Mechwart liget 1.) benyújtandó, a döntésben megállapított összegnek megfelelő (5000 vagy 3000 forintos) illetékű fellebbezéssel lehet élni. Az illeték átutalással róható le, az Önkormányzat számlaszáma: 12001008-00201761-00100004. Közleménybe kérjük feltüntetni az ügyiratszámot.

Vonatkozó jogszabályok

 - 28/2019.(XI.27.) önkormányzati rendelet Budapest Főváros II. kerületének építési szabályzatáról (KÉSZ)

 - 45/2017.(XII.20) önkormányzati rendelet a településkép védelméről (TKR)

 - Településképi Arculati Kézikönyvről (hatályos)

 - 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről

 - 2016. évi LXXIV. törvény a településkép védelméről

Szervezeti egység

Épített Környezetért Felelős Igazgatóság – Településképi Bejelentési Osztály

Élethelyzet

Településképvédelmi ügyek