Kút vízjogi engedélyezési eljárás

Megosztás

A kutak létesítésével, átalakításával, üzemeltetésével és fennmaradásával, valamint megszüntetésével kapcsolatos hatósági ügyek intézését és ehhez kapcsolódóan a szükséges vízjogi engedély megadását – a jegyző hatáskörében eljárva – a Hatósági Igazgatóság Környezetvédelmi Osztálya végzi.

Abban az esetben, ha a vízkivételt biztosító kút vízjogi engedély nélkül került megépítésre, vagy attól eltérően került megvalósításra, fennmaradási engedélyt kell kérni. Tekintettel arra, hogy a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító kutak között, így ezek utólagos engedélyezésének hatásköre megoszlik a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörrel rendelkező jegyző, illetve a vízügyi és vízvédelmi hatáskörrel rendelkező fővárosi, és a kijelölt megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok között.

Kérelem benyújtása (helye, ideje, módja): 

A kérelem benyújtható a Budapest II. Kerületi Polgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálatán, annak nyitvatartási rendje szerint. (1023 Budapest, Margit utca 2-4.).

Postai úton az alábbi címre küldhető: Budapest 23, Pf.: 21. 1277.

Kérelemhez csatolandó dokumentumok: 

A kutak vízjogi engedéllyel kapcsolatos kérelem benyújtásakor csatolni kell:

  • a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet 13. §-ban leírtak szerinti, a képesítést igazoló okirat másolatát;
  • a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról szóló 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet 2. melléklet II. fejezetének 6.7. pontja szerinti fényképfelvételt a kútról és környezetéről (vízjogi üzemeltetési és fennmaradási engedélyezési eljárás esetén).
  • amennyiben a kérelmező nem tulajdonosa az ingatlannak, vagy a kérelmező tulajdonoson túl további tulajdonosa is van az ingatlannak, amely területén áll a kút, akkor a tulajdonos(ok) hivatalos meghatalmazása.
Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek: 

Kutak vízjogi engedélyezési eljárása ILLETÉKMENTES.

Ügyintézési határidő: 

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 50. § alapján az ügyintézési határidő: teljes eljárásban 60 nap, sommás eljárásban 8 nap.

A határidőbe nem számít bele az eljárás felfüggesztésének időtartama.

Jogorvoslati lehetőség: 

Az Ákr. 116. § (1) bek. alapján: Az ügyfél, vagy akire a döntés rendelkezést tartalmaz, az elsőfokú döntés ellen akkor fellebbezhet, ha azt törvény kifejezetten megengedi.

(2) Fellebbezésnek van helye, ha a határozatot

  1. a) a képviselő testület kivételével - helyi önkormányzat szerve, vagy
  2. b) rendvédelmi szerv helyi szerve hozta.

(3) Abban az ügyben, amelyben a határozat az (1) vagy (2) bekezdés alapján fellebbezéssel támadható, az önálló jogorvoslattal támadható végzés ellen fellebbezésnek van helye.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt esetekben sincs helye fellebbezésnek

  1. a) ha az elsőfokú döntést - a központi hivatal kivételével - központi államigazgatási szerv vezetője hozta,
  2. b) ha a képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott döntést,
  3. c)a másodfokú hatóság által hozott önálló jogorvoslattal támadható végzés esetén,
  4. d) ha nincs kijelölt másodfokú hatóság,
  5. e) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított ügyben,
  6. f) ha a hatósági szerződés alapján végrehajtást rendeltek el.

(5) A (2) bekezdésben foglalt esetekben sincs helye fellebbezésnek, ha törvény a fellebbezést kizárja.

Az Ákr. 118. § (3) bekezdése szerint, „A fellebbezést a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül az azt meghozó hatóságnál lehet előterjeszteni.”

Vonatkozó jogszabályok: 
  • 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról;
  • 41/2017. (XII.29.) BM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról;
  • 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és vízkútfúrás szakmai követelményeiről;
  • 147/2010. (IV.29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról;
  • 223/2014. (IX.4.) Korm. rendelet a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről;
  • 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról
Ügyfél jogai, kötelezettségei: 

Ügyfél joga, hogy:

    • kérelmet nyújtson be,
    • kérelmét a döntésig módosítsa, visszavonja,
    • önmaga helyett megbízottja járjon el,
    • saját ügye irataiba betekintsen,
    • nyilatkozatot tegyen, jegyzőkönyv felvételét kérje,
    • meghallgatást, bizonyítékok beszerzését kérje,
    • igazolási kérelmet terjesszen elő,
    • jogorvoslattal éljen,
    • végrehajtással szemben kifogást terjesszen elő.

Ügyfél kötelezettsége:

    • idézésnek eleget tenni,
    • hiánypótlásnak eleget tenni,
    • illetéket megfizetni,
    • többletköltséget megtéríteni,
    • jóhiszeműen közreműködni.
Szervezeti egység: 
Hatósági Igazgatáság - Környezetvédelmi Osztály
Élethelyzet: 
Környezetvédelem

Ügyintézés