Méhészet

Méhészet

Send by email

A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rend. szerint:

– A II. kerület közigazgatási területén folytatott méhészkedést (méhtartást) minden év február végéig, az újonnan kezdett méhészkedést pedig e tevékenység megkezdésétől számított nyolc napon belül nyilvántartás céljából, a letölthető nyomtatványon be kell jelenteni.

– Méhek beszállítását annak megtörténtét követő hetvenkettő órán belül a letölthető nyomtatvány ajánlott levélként történő megküldésével vagy személyes eljuttatásával be kell jelenteni. A nyomtatvány igazoló szelvényét az ügyintéző (a teljesítés módjától függően) vagy a méhész lakóhelyére küldi, vagy személyesen adja át.

– Méhek kiszállítását a kiszállítást megelőző hetvenkettő órán belül a mellékelt nyomtatvány ajánlott levélként történő megküldésével vagy személyes eljuttatásával kell bejelenteni.

– A vándoroltatás befejezése után a méhész köteles hazatelepülését a hatósági állatorvosnál és a jegyzőnél (a beszállítási nyomtatvány használatával, hazatelepülés megjegyzéssel) hetvenkettő órán belül bejelenteni.

– Zárlat alatt álló területről a nem fogékony állatokra adott felmentés alapján kiszállított méhek letelepítését a méhészet tulajdonosa köteles az érkezést követő munkanapon a beszállítási nyomtatványon bejelenteni. A méhek bevitelét a területileg illetékes kerületi főállatorvosnak is be kell jelenteni, és a szállítási engedélyt is át kell adni.

A biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló 38/2003. (VII. 7.) ESZCSM–FVM–KvVM együttes rend. 8. sz. melléklet 6. fejezet 22. pont d) szakasza szerint szabadban melegködképzéssel/hidegködképzéssel/ULV-eljárással/ /permetezéssel történő rovarirtás esetén, a méhek védelme érdekében 400 m2 feletti terület kezelésekor, legkésőbb a kezelés megkezdését megelőző munkanapon 9 óráig bejelentést kell tenni. Ebben közölni kell a kezelendő terület helyét és nagyságát, a rovarirtás kezdetének és befejezésének időpontját, az alkalmazásra kerülő irtószert, továbbá a kijuttatás módját.

A méhesek tulajdonosait (kezelőit) a bejelentés köteles rovarirtási tevékenységről az ügyintéző értesíti.

Kérelem benyújtása (helye, ideje, módja)

A kérelem benyújtható a Budapest II. Kerületi Polgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálatán, annak nyitvatartási rendje szerint. (1023 Budapest, Margit utca 2-4.).

Postai úton az alábbi címre küldhető: Budapest 23, Pf.: 21. 1277.

Kérelemhez csatolandó dokumentumok

  • Bejelentő lap - Méhészkedés (méhtartás) bejelentése
  • Bejelentő lap (méhek beszállítása)
  • Kijelentő lap (méhek kiszállítása)

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek

A méhészet szempontú hatósági eljárásban nincs fizetendő illeték.

Ügyintézési határidő

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 50. § alapján az ügyintézési határidő: teljes eljárásban 60 nap, sommás eljárásban 8 nap.

A határidőbe nem számít bele az eljárás felfüggesztésének időtartama.

Jogorvoslati lehetőség

Az Ákr. 116. § (1) bek. alapján: Az ügyfél, vagy akire a döntés rendelkezést tartalmaz, az elsőfokú döntés ellen akkor fellebbezhet, ha azt törvény kifejezetten megengedi.

(2) Fellebbezésnek van helye, ha a határozatot

  1. a)- a képviselő testület kivételével - helyi önkormányzat szerve, vagy
  2. b) rendvédelmi szerv helyi szerve hozta.

(3) Abban az ügyben, amelyben a határozat az (1) vagy (2) bekezdés alapján fellebbezéssel támadható, az önálló jogorvoslattal támadható végzés ellen fellebbezésnek van helye.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt esetekben sincs helye fellebbezésnek

  1. a) ha az elsőfokú döntést - a központi hivatal kivételével - központi államigazgatási szerv vezetője hozta,
  2. b) ha a képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott döntést,
  3. c)a másodfokú hatóság által hozott önálló jogorvoslattal támadható végzés esetén,
  4. d) ha nincs kijelölt másodfokú hatóság,
  5. e) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított ügyben,
  6. f) ha a hatósági szerződés alapján végrehajtást rendeltek el.

(5) A (2) bekezdésben foglalt esetekben sincs helye fellebbezésnek, ha törvény a fellebbezést kizárja.

Az Ákr. 118. § (3) bekezdése szerint, „A fellebbezést a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül az azt meghozó hatóságnál lehet előterjeszteni.”

Vonatkozó jogszabályok

  • méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rend.

Ügyfél jogai, kötelezettségei

Ügyfél joga, hogy:

    • kérelmet nyújtson be,
    • kérelmét a döntésig módosítsa, visszavonja,
    • önmaga helyett megbízottja járjon el,
    • saját ügye irataiba betekintsen,
    • nyilatkozatot tegyen, jegyzőkönyv felvételét kérje,
    • meghallgatást, bizonyítékok beszerzését kérje,
    • igazolási kérelmet terjesszen elő,
    • jogorvoslattal éljen,
    • végrehajtással szemben kifogást terjesszen elő.

Ügyfél kötelezettsége

    • idézésnek eleget tenni,
    • hiánypótlásnak eleget tenni,
    • illetéket megfizetni,
    • többletköltséget megtéríteni,
    • jóhiszeműen közreműködni.

Szervezeti egység

Hatósági Igazgatáság - Környezetvédelmi Osztály

Élethelyzet

Környezetvédelem