Vadkárbecslés

Vadkárbecslés

Send by email

A vadvédelméről, vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény alapján

  • a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által csak és kizárólag mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban,
  • az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertek

területén okozott kár, azaz a vadkár megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől, illetve észlelésétől számított öt napon belül írásban kell közölni a kárért felelős személlyel. ​


A vadászható állat által okozott kár (pl.: belterületi ingatlanok díszkertjeiben történő túrás) nem vadkár.
A fent említett jogszabály alapján a település jegyzőjének ebben nincsen hatásköre.

A vadkárbecsléssel kapcsolatos hatósági ügyeket, a jegyző megbízásából hivatalos vadkárszakértő bevonásával, a Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatóság Környezetvédelmi Osztálya intézi.


Vadkárbecslés:

Ha a károsult és a kárért felelős személy között a közléstől számított öt napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől öt napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti a károsult és a kárért felelős személy közötti egyezség létrehozására irányuló kárfelmérési eljárás lefolytatását. A határidő elmulasztása esetén az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szerinti igazolási kérelemnek van helye.

A károsult bejelentését követően a jegyző a vadkárszakértőt 3 munkanapon belül végzéssel kirendeli a jelzett ingatlanon történő vadkárszemlére. A szemle időpontjáról, írásban értesíti a károsultat és a károkozásért felelős vadászatra jogosultat.

A helyszíni szemlén a szakértő által készített vadkárbecslési jegyzőkönyv alapján, a hivatal munkatársa előzetesen megkísérli az ügyfelek közötti egyezség létrehozását, amelynek sikerességéről, vagy sikertelenségéről jegyzőkönyvet vesz fel. Az egyezségről szóló jegyzőkönyv alapján, az egyezséget határozatba foglalja, illetve egyezség hiányában, az eljárást végzéssel megszünteti.

A károsult az eljárást megszüntető végzés véglegessé válásától számított harminc napon belül kérheti a bíróságtól kárának megtérítését.

Kérelem benyújtása (helye, ideje, módja)

A kérelem benyújtható a Budapest II. Kerületi Polgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálatán, annak nyitvatartási rendje szerint. (1023 Budapest, Margit utca 2-4.).

Postai úton az alábbi címre küldhető: Budapest 23, Pf.: 21. 1277.


Elektronikusan:

  • belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet Cégkapun keresztül,
  • magánszemély Ügyfélkapun keresztül a https://epapir.gov.hu oldalon ügyfélkapus bejelentkezést követően, „önkormányzati igazgatás” témacsoportot „települési zöldterületi ügyek” ügytípust megjelölve, címzettként a „Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatot” kiválasztva nyújthatja be.

Kérelemhez csatolandó dokumentumok

Vadkárbecsléssel kapcsolatos eljárásban benyújtott kérelemhez külön csatolandó dokumentum nem szükséges.

Eljárási illetékek, fizetési kötelezettségek

Illetékmentes.

Ügyintézési határidő

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 50. § alapján az ügyintézési határidő: teljes eljárásban 60 nap, sommás eljárásban 8 nap.

A határidőbe nem számít bele az eljárás felfüggesztésének időtartama.

Jogorvoslati lehetőség

Az Ákr. 116. § (1) bek. alapján: Az ügyfél, vagy akire a döntés rendelkezést tartalmaz, az elsőfokú döntés ellen akkor fellebbezhet, ha azt törvény kifejezetten megengedi.

(2) Fellebbezésnek van helye, ha a határozatot

  1. a) a képviselő testület kivételével - helyi önkormányzat szerve, vagy
  2. b) rendvédelmi szerv helyi szerve hozta.

(3) Abban az ügyben, amelyben a határozat az (1) vagy (2) bekezdés alapján fellebbezéssel támadható, az önálló jogorvoslattal támadható végzés ellen fellebbezésnek van helye.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt esetekben sincs helye fellebbezésnek

  1. a) ha az elsőfokú döntést - a központi hivatal kivételével - központi államigazgatási szerv vezetője hozta,
  2. b) ha a képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott döntést,
  3. c)a másodfokú hatóság által hozott önálló jogorvoslattal támadható végzés esetén,
  4. d) ha nincs kijelölt másodfokú hatóság,
  5. e) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított ügyben,
  6. f) ha a hatósági szerződés alapján végrehajtást rendeltek el.

(5) A (2) bekezdésben foglalt esetekben sincs helye fellebbezésnek, ha törvény a fellebbezést kizárja.

Az Ákr. 118. § (3) bekezdése szerint, „A fellebbezést a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül az azt meghozó hatóságnál lehet előterjeszteni.”

Vonatkozó jogszabályok

A vadvédelméről, vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény.

Ügyfél jogai, kötelezettségei

Ügyfél joga, hogy:

    • kérelmet nyújtson be,
    • kérelmét a döntésig módosítsa, visszavonja,
    • önmaga helyett megbízottja járjon el,
    • saját ügye irataiba betekintsen,
    • nyilatkozatot tegyen, jegyzőkönyv felvételét kérje,
    • meghallgatást, bizonyítékok beszerzését kérje,
    • igazolási kérelmet terjesszen elő,
    • jogorvoslattal éljen,
    • végrehajtással szemben kifogást terjesszen elő.

Ügyfél kötelezettsége:

    • idézésnek eleget tenni,
    • hiánypótlásnak eleget tenni,
    • illetéket megfizetni,
    • többletköltséget megtéríteni,
    • jóhiszeműen közreműködni.

Szervezeti egység

Hatósági Igazgatáság - Környezetvédelmi Osztály

Élethelyzet

Környezetvédelem