Temető a város szélén

A Margit körút és a Rómer Flóris utca határolta saroktelken épülő iroda- és lakóházépítéshez kapcsolódó régészeti feltárás során érdekes leletek kerültek elő a budai talajból. Úgy tűnik, a területet már hosszú évszázadok óta használják a különböző korok emberei.

Ma már nemigen érzékelni a Margit körút környékén járva, hogy Buda vára és Felhévíz valamikor nem ugyanaz a település volt. Pedig a középkorban ezek jól elkülönültek egymástól. Sőt, mi több, a dunai rév és a hévízforrások előnyeit már a késő bronzkori emberek is ismerték. Éltek itt a római korban is, a korai Árpád-kortól pedig bizonyosan lakott volt a mai hídfő környéke: előbb, mint ahogy a tudatosan a hegyre telepített, hadászatilag jól védhető királyi város, azaz a középkori Buda létrejött volna a tatár betörések után.

Minden kor másképp hagyott nyomot: ezekre bukkantak most az iroda- és lakóházépítkezéshez kapcsolódó feltáráson. Mint cseppben a tenger, ezen a kis területen is felsejlik a magyar történelem változatos alakulása, etnikailag és vallásilag is változó arculata. Ha időben visszafele indulunk el, arra még talán sokan emlékeznek, hogy a II. világháború után, miután a korábbi épület bombatalálatot kapott, egy foghíjtelek, majd egy kis park volt itt. Ha az ezt megelőző évtizedeket böngésszük a térképeken, az látszik, hogy a saroktelken a XX. század elején épült fel a ma is látható, téglaborítású iskolaépület. Ennél jóval korábbi azonban a mellette álló Országúti Szent István első vértanú-templom és a ferences kolostor, ezeket a török kor után emelték, amikor a város felszabadult.

Dr. Papp Adrienntől, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársától megtudtuk, hogy az itt folyó régészeti ásatás legfelső rétegének leletei is a XVIII. századból valók: ezekből látszik, hogy ebben a korszakban itt egy ideig keresztény temető volt. Az elhunytakat egy-egy olvasóval vagy kereszttel együtt hantolták el, fejükkel nyugat felé. Hogy meddig működött, azt még pontosítani kell a források alapján, de az tény, hogy az 1700-as évek végének térképei már nem temetőként jelölik. (Nem messze innen, a mai Mechwart ligettől délre, nagyjából a mai Bakfark Bálint utca, Margit körút és az Erőd utca, illetve Kapás utca szegélyezte területen az 1700-as évek elejétől mintegy a század végéig szintén temető működött.)
Ha még mélyebbre ásunk a múltban – nemcsak szimbolikusan, hanem ténylegesen is –, akkor egy nagyobb kiterjedésű hódoltság kori muszlim temető nyomai bukkannak elő a föld mélyéből. Az iszlám előírásai szerint a halottakat fejjel Mekka, azaz dél-délnyugat felé temették. A török kor budai lakói (zömében nem is annyira törökök, mint inkább muszlim hitű délszláv betelepülők) a városfalon kívüli területeket használták temetőként, a Várhegy lejtőjén többfelé vannak nyomai ezeknek. (A déli Rondella előtt ma látható turbános sírkövekből álló szimbolikus temető az ő emlékükre készült a ’60-as években.) De azontúl, hogy ez budai városfalon kívüli területnek számított akkor, a hely kiválasztásában valószínűleg szerepe lehetett annak is, hogy itt állt a közelben Gül Baba ma is látható türbéje (és egy másik is, Veli bejé, valahol a mai Mechwart liget környékén). A jellegzetes turbános sírköveket azonban hiába keresnénk: azok leginkább a környező házak falazatában lennének megtalálhatók...

Van-e még ennél is korábbi lelet? Úgy tűnik, igen: kora középkoriak lehetnek az itt talált kemencék nyomai. De találtak még annál korábbról is: a római korban ásott árkok, épülettörmelékek sejtetnek valamit a régi idők polgárairól, és talán a megtalált edényégető kemence is hozzájuk köthető. Az biztos, hogy az I.-II. században római település volt itt a környéken, ennek számos nyomát találták korábban a Tölgyfa utcában, a Bem téren vagy éppen a hévízforrások környékén.
De még ennél korábbi nyomra is ráleltek a régészek: a késő bronzkor hamvasztásos temetkezési leletei is előkerültek az egyre mélyülő ásatási gödrök aljáról. És még talán újabb rétegek is napvilágra jönnek majd – bár a feltárások a kivitelezéssel párhuzamosan zajlanak, ami általában megnehezíti a kutatást, de azt dr. Papp Adrienn is megerősítette lapunknak, hogy nagyon jó munkakapcsolat alakult ki a beruházó, a kivitelező és a múzeum között.
A mai II. kerületnek ez a kis szeglete is szépen mutatja, hogy korok és generációk nagyon hosszú sora élt már mielőttünk a széljárta budai dombok lábainál, és emlékezett meg őseiről ezen az országút menti, városszéli területen.