Felavatták a Psota Irén utca tábláit

A tavalyi nőnap alkalmából meghirdetett akció keretében a kerületiek közössége négy közterületet nevezett el hivatásukban maradandót alkotó nőkről. Hármat, a Szabó Magda sétányt, a Solt Ottilia teret és a Komlós Juci közt már korábban felavatták, a negyedik ünnepségre, március 28-án, Psota Irén születésnapján került sor, akkor leplezték le a színművészről elnevezett utca névtábláit.

Sokan kinéztek az ablakon vagy kiálltak az erkélyre a Fő utca házaiból, olyan élethűen idézte meg Psota Irén alakját és jellegzetes hangját Farkas Gábor Gábriel énekes a Psota Irén utca névtábláinak avató ünnepségén. A zenés megemlékezés mellett Őrsi Gergely polgármester, Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója és a vízivárosiak nevében Képes Gábor költő osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, köztük Varga Előd Bendegúz és Szabó Gyula alpolgármesterrel, Besenyei Zsófia, Kiss Roland, Perjés Gábor és Tompa János önkormányzati képviselővel.

Őrsi Gergely beszédében kiemelte, hogy a közterületek elnevezésével emlékhelyeket kívántak létrehozni egykori szomszédainknak, akikre ma is büszkék lehetünk:
- Van, akinek a sanzonénekes jut róla eszébe, van, akinek Lujza a kabaréból, mások talán a drámai szerepeit említenék először, de, amire biztosan mindenki egyszerre gondol, hogy Psota Irén a DÍVA, a NŐ, így, csupa nagybetűvel!

Pedig nem volt könnyű élete. 1929-ben született, de nemcsak a külső körülmények, a gazdasági világválság és a világháború miatt volt fájdalmas gyermekkora, hanem családjában is sok trauma érte.
- „Mikor az ember nem tud sírni, akkor kacag” – idézte egyik közismert dalát a polgármester, és hozzátette: így segítette át magát minden nehézségen a vicces, könnyed, fékezhetetlen, sokszor szarkasztikus és önironikus természete. Életéből több Shakespeare dráma is íródhatna, az átélt fájdalmak, gyermekkorának rettenetes történései, magánéletének kudarcai több életnek is sok lett volna. Mindent megkapott az élettől, csak a két legfontosabbat nem: gyereke nem lehetett és a nagy szerelmét börtönbe zárták hosszú évekre. De még ezt is a rá jellemző szarkasztikus humorral élte meg: „Valaki megkérte a kezemet. Az illető neve magány.” Neki ott maradt a színház, a színpad, a színészet – a lehetőség, hogy könnyebben viselje azt, amit amúgy túlélni sem egyszerű.

- Ő volt a díva, a tragika, a komika, a színház nagyasszonya, a filmek ünnepelt királynője, a Nemzet Színésze, de nekünk, itt a II. kerületben ennél sokkal több volt – hangsúlyozta Őrsi Gergely. - 1970 óta lakott a Csalogány utcában, nekünk a szomszédunk, a barátunk, a kutyafuttatóban a Zsuzsi kutyák (nem elírás, több kutyát is így nevezett) gazdija volt. Több mint negyven évig itt sétált a Duna parton, innen indult a színházba és ide jött haza, itt tanulta szerepeit, itt szeretett, sírt, örült, itt élte az életét.

Szomorú párhuzamként Őrsi Gergely beszélt azokról a menekült gyermekekről, akik a közelünkben dúló háború okán éppen most veszítik el gyermekkorukat, akikhez idegen szállásokon idegen emberek idegen nyelven szólnak, és nekünk kötelességünk segíteni, hogy a bennük szunnyadó erő és tehetség ne vesszen el, hiszen köztük vannak a jövő mérnökei, orvosai, művészei, dívái.

Psota Irén a főiskola elvégzése után rögtön a Madách Színházhoz került, s néhány év kitérő kivételével ott játszott egészen 2009-es visszavonulásáig. A színház igazgatója, Szirtes Tamás, sokat dolgozott a legendás színésznővel, akit „semmihez sem fogható, különleges kincsnek” nevezett.
- Zseniális színészi tehetsége volt – emlékezett Szirtes Tamás. – Zárkózott volt és magányos életet élt, minden erejét, energiáját és szenvedélyét a közönségnek tartogatta, káprázatos előadásai voltak. Amikor úgy döntött, hogy nem akar többé játszani, visszavonulását így magyarázta: „Meg kell őrizni a legendát”.
A színigazgató szép gesztusnak nevezte, hogy a budaiak utcát neveztek el Psota Irénről, amiért – ahogy fogalmazott – az egész színházi szakma hálás.

- Nincsen kör Π nélkül, ahogy nincsen Víziváros P. I. nélkül sem – mondta kissé talányosan Képes Gábor, a Víziváros jó ismerője, és rögtön el is magyarázta, hogy a közelben található Csalogány utcai sarokház kaputelefonján csak két betű – P. I. –jelezte, hogy itt lakott Psota Irén. A rejtőzködés csak részben sikerült, tette hozzá, mert oly annyira köztudott volt a színművész lakóhelye, hogy sokan Psota-háznak nevezték az épületet. Képes azt is elmondta, hogy közel ezer javaslat, köztük az övé, érkezett Psota Irénre, ami szintén jelzi, hogy a Vízivárosban mennyien ismerték és szerették a páratlan művészt.

Az ünnepségen maga az ünnepelt is jelen volt – egy régi felvételről énekelt a maga jellegzetes, összetéveszthetetlen, kissé kacér módján. Utcanévtábláját Őrsi Gergely és Szirtes Tamás leplezte le.