II. kerületi köztisztviselőket jutalmaztak

Címlap   |   2022, július 30 - 15:42Send by email

Köztiztviselők munkáját ismerte el a II. kerület.

Idén június 30-án tartották a Polgármesteri Hivatalban azt a bensőséges ünnepséget, amelyen II. kerületi köztisztviselőket jutalmaztak.

Zsengellér Krisztina humánpolitikai osztályvezető Márai Sándor: Ég és föld – Az utak című írásából olvasott fel, majd Őrsi Gergely polgármester a hivatal minden osztályának megköszönte a munkáját, kiemelve a kollégák rugalmasságát és gyors reagálását, amit a lakosság irányában tanúsítottak. – Ennek is köszönhető, hogy egyre jobb a II. kerületben élni – emelte ki. Dr. Szalai Tibor jegyző szintén megköszönte a kollégák kiváló munkáját, amelynek eredményeként az ISO külső audit által idén már tizenkettedik alkalommal kapott kiváló minősítést a II. kerületi hivatal, amiben neki szinte csak annyi volt az érdeme, hogy jó embereket vett fel – tette hozzá.


A közszolgálati tisztviselők napja alkalmából a Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal feladatainak teljesítésében nyújtott kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül polgármesteri dicséretet kapott:

Zsengellér Krisztina, Kovács Krisztián, Thuróczy Rita, Vincek Tibor, Barna Andrásné
és Németh Ágnes

NÉMETH ÁGNES ERZSÉBET intézményi és szociálpolitikai ügyintéző (Humánszolgáltatási Igazgatóság – Intézményirányítási Osztály), VINCEK TIBOR osztályvezető (Beruházási Igazgatóság – Műszaki Osztály). Polgármesteri-jegyzői elismerésben részesült: KOVÁCS KRISZTIÁN KCR-ügyintéző (Hatósági Igazgatóság – Igazgatási Osztály). Jegyzői dicséretet kapott: BARNA ANDRÁSNÉ osztályvezető (Gazdasági Igazgatóság – Pénzügyi Osztály), THURÓCZY RITA kiemelt végrehajtási ügyintéző (Városüzemeltetési Igazgatóság – Parkolási Ügyfélszolgálat), ZSENGELLÉR KRISZTINA osztályvezető (Jegyzői Igazgatóság – Humánpolitikai Osztály)