2025. január 06.

Karácsonyfa-begyűjtés 2025

Kulcsszavak Megosztás

Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően a MOHU Budapest gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat.

Jellemzően január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában 1-1,5 hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket.
Amennyiben olyan méretű a fenyőfa, hogy azt hulladékszállító célgéppel nem tudják összeaprítani, másik szállítójármű viszi el a helyszínről.
A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.
A kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítunk fűtési hőt, és villamos áramot.
A II. kerületben az alábbi helyszínek a kijelölt fenyőfa gyűjtőhelyek:
  1. Ganz u. - Medve u. sarok
  2. Zsigmond tér 5-7. szám
  3. Rét lépcső (alsó vége)
  4. Hidász u. - Pasaréti út sarok (parkoló)
  5. Csatárka u. parkoló (gyógyszertár alatt)
  6. Nagybányai út - Kapy u. sarok
  7. Torockó tér 1.
  8. Radna u.1.
  9. Cserje u. - Fajd u. sarok
  10. Bólyai u. 2.
  11. Kuruclesi út 11.
  12. Nagyrét u. – Villám u. sarok
  13. Hidegkúti út – Kővári sarok
  14. Mária Remete – Hímes sarok
  15. Kossuth u. – Szomorodni sarok

Forrás: mohubudapest.hu

Címlap