Fogadj örökbe egy közterületet! 2020

Archív   |   2020, július 2 - 11:45Send by email

Budapest Főváros II. kerület polgármestere pályázatot hirdet Közterület örökbefogadására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2020

Budapest Főváros II. kerület polgármestere pályázatot hirdet
Közterület örökbefogadására


A pályázat kiírója:
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat


A pályázat címe:
Fogadj örökbe egy közterületet!


A pályázat célja:
A II. Kerületben található közterületek örökbefogadására hívjuk a II. kerületben működő szervezeteket, társasházakat továbbá a helyi lakosokat. A támogatás a II. kerülethez tartozó közterület rendbetételére és megtisztítására, ezen belül parképítési feladatok elvégzésére, növényültetésre, növénygondozásra, komposztálásra, talajjavításra (indokolt esetben talajcserére), valamint a helyreállított terület folyamatos gondozására használható fel.


Pályázati támogatásban részesíthető:

  • a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról 2011. évi CCVI. törvény rendelkezései alapján egyháznak minősülő szervezet,
  • az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó civil szervezet, jogi személyiséggel nem rendelkező, közérdekű tevékenységet folytató közösség, civil társaság,
  • a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény rendelkezései alapján társasháznak minősülő ingatlan tulajdonostársainak közössége,
  • a II. kerületben lakcímmel rendelkező magánszemély

amely/aki a pályázati felhívásnak megfelelően a jelzett határidőig benyújtja pályázati adatlapját és annak kötelező mellékleteit. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.


Jelentkezési időszak:
2020 július 1. – 2020. augusztus 31. között.


Projektidőszak:
Pályázni kizárólag a 2020. november 30. napjáig megvalósuló programmal lehet.


A pályázaton rendelkezésre álló keretösszeg:
bruttó 4.000.000,- Ft

Pályázatonként igényelhető támogatás mértékének legmagasabb összege: bruttó 400.000,- Ft.


A pályázati támogatás mértéke:
A Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat a teljes pályázati költségvetés maximum 70%-os mértékéig támogatja a pályázatokat.

A pályázóknak a megpályázni kívánt támogatási összeg megjelölésén kívül, előre meg kell becsülniük a program teljes költségvetését, vagyis meg kell tervezniük az önrészként vagy más pályázati forrásból bevonni kívánt önerő mértékét. (Az önrész lehet az elvégzendő munka értéke is.).


A pályázati projekt finanszírozásának módja:
A megítélt támogatási összeg folyósítása a Támogatási Szerződés megkötését követően – a pályázó által megadott bankszámla számra – átutalással történik, utólagos elszámolás mellett.


A Támogatott az alábbi előírásokat köteles betartani:

  • A támogatás összege „kerti kisgépek” (pl. motoros fűnyíró, motoros sövénynyíró) beszerzésére nem használható fel. Ha a pályázatban szerepel kis értékű „kézi szerszám” (pl. ásó, gereblye), arra a kapott támogatási összeg 20%-a felhasználható.
  • A munkák során keletkezett zöldhulladék elszállításáról minden esetben a pályázónak kell gondoskodnia.
  • A pályázó az adott zöldfelületen haszonnövényt (paradicsom, paprika, burgonya stb.) nem ültethet.
  • A gondozott területen kizárólag kézi gyomirtás végezhető, a területen vegyszerek használata nem megengedett.
  • Az esetleges talajcserék során kitermelt föld elszállítása a pályázó feladata, a hatályos környezetvédelmi előírásoknak megfelelően.
  • A pályázat keretén belül kiültetett növények (fák, cserjék, egy-és kétnyári, valamint évelő lágyszárú dísznövények) gondozása teljes mértékben a pályázó feladata a támogatástól számított minimum két évig. (Az önkormányzat a növények ápolásában nem vesz részt.) Amennyiben a pályázó a vállalt terület gondozását nem látja el megfelelően, a következő évi pályázatból kizárható.
  • A területen meglévő fákon a pályázó semmilyen beavatkozást nem végezhet (gallyazás, permetezés, kivágás, stb.).
  • Előzetes egyeztetés nélkül a meglévő növényállomány (fák, bokrok) kivágása illetve bárminemű csonkítása tilos!
  • Amennyiben a pályázó facsemete ültetését tervezi, a kiültetés előtt a Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal Beruházási Igazgatóság Műszaki Osztályával, mint a II. kerület területén található közterületi fasorok fenntartójával egyeztetnie kell a kiültetés pontos helyszínét és a fa fajtáját illetően.
  • A pályázó lehetőség szerint a kiválasztott közterület jellegéhez és méretéhez illő változatos, hosszabb időn keresztül is díszítő, könnyen gondozható növényeket ültessen.
  • A pályázó a gondozásba vett terület állapotát, a munkálatok megkezdése előtt és azok befejezését követően fényképekkel dokumentálja, amelyeket Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatóság Környezetvédelmi Osztály részére köteles megküldeni.


A pályázat keretében nem támogatható
: balesetveszélyt okozó műtárgyak, vagy kertépítészeti elemek elhelyezése, valamint olyan szilárd burkolat készítése, amely a zöldfelület csökkenését eredményezi.

Kizárólag olyan méretű terület örökbefogadását támogatja az Önkormányzat, melynek rendbetétele és gondozása ténylegesen megvalósítható az Örökbefogadó által legalább a támogatástól számított két évig.

A pályázati forrás csak olyan közterület rendbetételére, kialakítására és megtisztítására használható fel, amely a II. kerületi Önkormányzat tulajdonában van.

A támogatás kizárólag a megpályázott programhoz kapcsolódó, dologi jellegű kiadások fedezetére szolgál. Azt a pályázó szervezet a működési kiadásaihoz nem használhatja fel, személyi juttatásra nem fordítható. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a pályázó köteles visszafizetni!

Támogatásban nem részesíthetőek a politikai pártok, azok helyi szervezetei, valamint az olyan civil szervezet, egyház, szakszervezet vagy ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége, amely a pályázat kiírását vagy a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül:

  1. együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal, vagy
  2. jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson.


Nem kaphat támogatást az a szervezet, amely a II. Kerületi Önkormányzattól korábban kapott támogatással nem, vagy hiányosan számolt el!


A pályázat benyújtásának végső határideje
: 2020. augusztus 31.

A benyújtási határidő a postára adás dátumát jelzi. A bíráló a határidőn túl feladott pályázatokat érvénytelennek tekinti és elutasítja.


A pályázati adatlap beküldése, a pályázat formai követelményei:

A kitöltött pályázati adatlapot és annak kötelező mellékleteit lezárt borítékban, 1 példányban kell benyújtani postai úton eredetben a Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatóság Környezetvédelmi Osztály részére (1277 Budapest 23. Pf. 21. Mechwart liget 1.). Pályázatot kizárólag az erre rendszeresített pályázati űrlapon lehet benyújtani. A borítékon kérjük feltüntetni a „Fogadj örökbe egy közterületet!” jeligét.


A benyújtott pályázati anyag nyilvános.


A kitöltött pályázati adatlapot kérjük online is beküldeni a [email protected] címre!

A pályázat kiírója a kiírás szerint hiányos vagy pontatlan pályázatokat nem fogadja el, azokat hiánypótlásra szólítja fel. A hiányzó dokumentumok benyújtására, egy alkalommal a felszólítást kövező 3 munkanapon belül van lehetőség.


Kötelező pályázati mellékletek:

  • Pályázati adatlap és mellékletei
  • Az örökbefogadásra szánt terület jelenlegi állapotának és környezetének rövid bemutatása (vázlatrajz és fényképfelvételek segítségével).
  • Az elvégezni kívánt munka leírása (szükség esetén tervrajzzal kiegészítve).
  • Ültetendő növényekről jegyzék készítése (növénylista).

Pályázó társasház esetén:

  • Közös képviselő/társasházkezelő megbízatásáról szóló közgyűlési határozat másolata.
  • Közös képviselő/társasházkezelő nyilatkozata, amelyben kötelezettséget vállal arra, hogy nyertes pályázat esetén legkésőbb 2020. december 31. napjáig becsatolja a pályázati részvételt támogató tulajdonosi döntést tartalmazó közgyűlési határozatot. Amennyiben az előírt határidőn belül a közgyűlési határozat nem kerül benyújtásra, a támogatási összeget a Pályázó közös képviselő/társasházkezelő köteles az Önkormányzat részére a határidő lejártát követő 30 napon belül egy összegben maradéktalanul visszafizetni.


Pályázó szervezet esetén:

  • Bírósági bejegyzés, működési engedély vagy alapító okirat hitelesített másolata (A legutolsó érvényes dokumentum megfelelő; nem kell 30 napon belül kiadott! A dokumentum online letölthető verziója is megfelelő!)
  • Nyilatkozattételre jogosult személy aláírási címpéldányának hitelesített másolata.


A pályázatok elbírálása:

A benyújtott pályázatokat folyamatosan, beérkezési sorrendben bírálja el a Településüzemeltetési, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság.


A pályázat elbírálásának főbb szempontjai:

  • Tartalmi kifejtés: A megpályázott tevékenység leírása, tematikus kidolgozottsága.
  • Elérés – részvétel: A pályázati programba bevonni kívánt lakossági kör bemutatása, a pályázati programban aktívan, közreműködőként résztvevő II. kerületiek száma.
  • Önerő: A pályázati program megvalósításához felhasznált saját vállalás, önrész bemutatása, annak mértéke és relatív értéke. (Az önerő lehet az elvégzendő munka értéke is.).
  • Pénzügyi megvalósíthatóság: A pályázati program költségvetésének áttekinthetősége, indokoltsága.
  • Környezetvédelmi és városképi hatás: A helyreállítás és/vagy kialakítás hatása a közvetlen környezetre.
  • Támogatottság: A tervezett program helyi támogatottsága; egyéb támogatói köre
    (más pályázati- vagy külső forrás). A pályázó köteles a pályázat kiíróját tájékoztatni arról, hogy nyújtott-e be pályázatot a II. Kerületi Önkormányzat által kiírt más pályázaton.

A pályázattal kapcsolatos döntésről a pályázók az elbírálást követő 15 napon belül írásbeli értesítést kapnak. Az e-mail-en kiküldött értesítés megérkezéséről visszaigazolást kérünk a pályázótól! A pályázat nyerteseivel az önkormányzat a döntést követő 30 napon belül támogatási szerződést köt, amely részletesen tartalmazza az elszámolás határidejét, tartalmi és formai követelményét. A támogatási döntés ellen jogorvoslatra nincs lehetőség.

 

Elszámolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók:

A pályázat kiírója előzetesen felhívja a figyelmet arra, hogy a pénzügyi elszámolás és a fotóval (akár online formában küldhető digitális képpel) illusztrált szakmai beszámoló benyújtási határideje: legkésőbb 2020. november 30.

Amennyiben a pályázó hiányosan nyújtja be a pályázat pénzügyi elszámolását, a pályázót hiánypótlásra szólítjuk fel. A hiánypótlási felhívást a pályázó szervezet kapcsolattartásért felelős személyének e-mail címére elektronikus levél formájában küldi az ellenőrzést végző ügyintéző.

A hiányzó dokumentum benyújtására egy alkalommal van lehetőség, a hiánypótlásra való felszólítást követő 3 munkanapon belül.


Pályázati kiírással kapcsolatos információk:

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatóság Környezetvédelmi Osztály alábbi e-mail címén: [email protected].

 


Pályázati adatlap (magánszemélyek)
Pályázati adatlap (szervezetek)


Ültetésre ajánlott növények listája


Árnyékba valók, vagy az árnyékot is bírók

Talajtakaró, vagy alacsony cserjék (maximum 0,6 m-re növők)

Berberis candidula – ezüstös borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Berberis x stenophyla 'Crawley Gem' - borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Buxus sempervirens 'Suffruticosa' - örökzöld puszpáng

Cornus stolonifera 'Kelsey' - som (kékeszöld levél)

Cotoneaster dammeri - szőnyeg madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster dammeri var. radicans - szőnyeg madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster dammeri 'Coral Beauty' - madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster dammeri 'Skogholm' - madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster dammeri 'Streibs Findling' - madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster horizontalis - madárbirs (piros termés)

Cotoneaster microphyllus - madárbirs (örökzöld piros termés)

Cotoneaster microphyllus ' Cochleatus' - madárbirs (örökzöld piros termés)

Cotoneaster salicifolius 'Parkteppich' - madárbirs (örökzöld piros termés)

Cotoneaster salicifolius 'Herbstfeuer' - madárbirs (örökzöld piros termés)

Erica carnea - alpesi erika (húspiros virág, savanyú talajt, párás klímát szeret)

Erica carnea 'Winter beauty' - alpesi erika (sötétrózsaszín virág, savanyú talajt, párás klímát szeret)

Euonymus fortunei Canadale Gold' - kecskerágó ( örökzöld, sárga szélű levél)

Euonymus fortunei 'Emerald' n Gold' - kecskerágó ( örökzöld, sárga szélű levél)

Euonymus fortunei 'Emerald Gaiety' - kecskerágó ( örökzöld, fehér szélű levél)

Euonymus fortunei var. radicans - kecskerágó ( örökzöld)

Hebe pinguifolia - vaskoslevelű veronikacserje (örökzöld, fehér virág)

Geranium sp. - Gólyaorr (lila vagy rózsaszín virág, félcserje, talajtakaró)

Hypericum calycinum - örökzöld orbáncfű (élénk sárga virág)

Lonicera nitida 'Maigrün' - mirtuszlonc (örökzöld)

Lonicera pileata - mirtuszlonc (örökzöld)

Mahonia aquifolium 'Apollo'- kerti mahónia (szúrós örökzöld, aranysárga virág)

Nandina domestica - japánszentfa (örökzöld, piros termés)

Pachysandra terminalis - japán kövérke (örökzöld)

Pachysandra terminalis 'Variegata' - japán kövérke (örökzöld, fehérszélű levél)

Prunus laurocerasus 'Piri' - babérmeggy (örökzöld)

Spiraea betulifolia var. aemiliana - gyöngyvessző (fehér virág)

Symphricarpos x chenaultii 'Hancock' - talajtakaró hóbogyó

Viburnum opulus 'Compactum - bangita (illatos fehér virág)

Viburnum opulus 'Nanum' - bangita (levelével díszít)

Vinca minor - kis meténg (örökzöld, lila virágú)

Vinca minor variegata - kis meténg (örökzöld, tarka levelű, lila virágú)

Vinca major - nagy meténg (örökzöld, lila virágú)

Vinca major variegata - nagy meténg (örökzöld, tarka levelű, lila virágú)


Alacsony cserjék: (maximum 1-1,5 m-re növők)

Berberis gagnepainii 'Klugowski' – borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Berberis candidula 'Jytte' – ezüstös borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Berberis x media 'Parkjuweel' – borbolya (szúrós, illatos virág)

Berberis verruculosa –bibircses borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Buxus sempervirens 'Angustifolia' - örökzöld puszpáng

Cornus alba 'Argenteomarginata' - som (fehér szegélyű levél)

Dapfhne mezereum - farkasboroszlán ( rózsaszín, illatos virág)

Deutzia gracilis - gyöngyvirágcserje (fehér virágú)

Deutzia x hybrida 'Mont Rose' - gyöngyvirágcserje (rózsaszín virágú)

Deutzia x lemoinei - gyöngyvirágcserje (fehér virágú)

Hypericum x moserianum - kisvirágú orbáncfű (élénk sárga virág)

Kerria japonica - boglárcserje (sárga virág)

Kerria japonica 'Pleniflora' - boglárcserje (sárga virág)

Ligustrum ovalifolium 'Nünü' - fagyal (fehér virág)

Ligustrum vulgare 'Lodense' - fagyal (fehér virág)

Lonicera nitida - mirtuszlonc (örökzöld)

Lonicera nitida 'Elegant' - mirtuszlonc (örökzöld)

Mahonia aquifolium - kerti mahónia (szúrós örökzöld, aranysárga virág)

Mahonia bealei - keleti mahónia (szúrós örökzöld, aranysárga virág)

Pieris japonica 'Variegata' - japán babérhanga (örökzöld)

Prunus laurocerasus 'Mari' - babérmeggy (örökzöld)

Prunus laurocerasus ' Otto Luyken' - babérmeggy (örökzöld)

Prunus laurocerasus ' Zabeliana' - babérmeggy (örökzöld)

Skimmia japonica - japán dérbabér (sárga virág)

Skimmia reevesiana 'Rubella' - japán dérbabér (örökzöld, rózsaszín virág)

Spiraea x vanhouttei - gyöngyvessző (fehér virág)

Symphoricarpos albus var. laevigatus - hóbogyó (fehér termés)

Symphricarpos 'White hedge' - hóbogyó (fehér termés)

Symphricarpos 'Magic berry' - hóbogyó (rózsaszín termés)

Symphricarpos orbiculatus 'Variegatus' - hóbogyó (sárgatarka levél)

Viburnum x burkwoodii - tavaszi bangita (illatos fehér virág)

Viburnum x carlcephalum - bangita (illatos fehér virág)irág)

Viburnum carlesii - bangita (illatos fehér virág)


Napra

Talajtakaró, vagy alacsony cserjék (maximum 0,6 m-re növők)

Berberis candidula – ezüstös borbolya (örökzöld, szúrós, )

Berberis x stenophyla 'Crawley Gem' - borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii 'Atropurpurea Nana'– borbolya (sötétpiros levél, szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii 'Green Carpet' – borbolya ( szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii 'Kobold'– borbolya ( szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii 'Bagatelle'– borbolya (barnásvöröses levél, szúrós, illatos virág)

Calluna vulgaris - csarab (fehér, rózsaszív liláspiros virág, savanyú talajt, párás klímát szeret)

Cariopteris x clandonensis 'Heavenly blue' - kékszakáll (sötétkék virágú félcserje)

Cornus stolonifera 'Kelsey' - som (kékeszöld levél)

Cotoneaster adpressus - henye madárbirs

Cotoneaster dammeri 'Eichholz' - madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster dammeri 'Coral Beauty' - madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster dammeri 'Skogholm' - madárbirs (örökzöld, piros termés)

Cotoneaster horizontalis - madárbirs (piros termés)

Cotoneaster microphyllus - madárbirs (örökzöld piros termés)

Cotoneaster salicifolius 'Parkteppich' - madárbirs (örökzöld piros termés)

Cotoneaster salicifolius 'Herbstfeuer' - madárbirs (örökzöld piros termés)

Cytisus purpureus - piros zanót

Daphne cneureum - henye boroszlán ( rózsaszín, illatos virág)

Deutzia gracilis 'Ncco' - gyöngyvirágcserje (fehér virágú)

Euonymus fortunei 'Emerald' n Gold' - kecskerágó ( örökzöld, sárga szélű levél)

Euonymus fortunei 'Emerald Gaiety' - kecskerágó ( örökzöld, fehér szélű levél)

Geranium sp. - Gólyaorr (lila vagy rózsaszan virág, félcserje, talajtakaró)

Hypericum calycinum - örökzöld orbáncfű (élénk sárga virág)

Juniperus horizontalis - Kúszó boróka

Juniperus procumbens 'Nana' - boróka

Juniperus sabina 'Variegata' - boróka

Juniperus squamata 'Blue carpet' - boróka

Juniperus sabina 'Tamariscifolia' - boróka

Juniperus virginiana 'Grey Owl' - boróka

Lavandula angustifolia - levendula

Mahonia aquifolium 'Apollo'- kerti mahónia (szúrós örökzöld, aranysárga virág)

Pinus mugo - Törpefenyő

Potentilla fruticosa var. arbuscula - cserjés pimpó (sárga virág)

Potentilla fruticosa 'Farreri' - cserjés pimpó(sárga virág)

Potentilla fruticosa 'Glenroy Pinkie' - cserjés pimpó(rózsaszín virág)

Potentilla fruticosa 'Goldteppich' - cserjés pimpó(sárga virág)

Potentilla fruticosa 'Red Ace' - cserjés pimpó(narancssárga virág)

Potentilla fruticosa var. mandschurica - cserjés pimpó(fehér virág)

Potentilla fruticosa 'Klondike' - cserjés pimpó(sárga virág)

Spiraea betulifolia var. aemiliana - gyöngyvessző (fehér virág)

Spiraea betulifolia- gyöngyvessző (fehér virág)

Spiraea japonica 'Alpina' - gyöngyvessző (élénk rózsaszín virág)

Spiraea japonica 'Little Princess' - gyöngyvessző (élénk rózsaszín virág)

Viburnum opulus 'Compactum - bangita (illatos fehér virág)

Viburnum opulus 'Nanum' - bangita (levelével díszít)

Vinca major variegata - nagy meténg (örökzöld, tarka levelű, lila virágú)


Alacsony cserjék (maximum 1-1,5 m-re növők)

Berberis gagnepainii 'Klugowski' - borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Berberis candidula 'Jytte' – ezüstös borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Berberis x media 'Parkjuweel' – borbolya (szúrós, illatos virág)

Berberis x media 'Red jewel' – borbolya (szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii – borbolya (szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii 'Atropurpurea'– borbolya (sötétpiros levél, szúrós, illatos virág)

Berberis thunbergii 'Aurea' – borbolya (sárga levél, szúrós, illatos virág)

Berberis verruculosa –bibircses borbolya (örökzöld, szúrós, illatos virág)

Buxus sempervirens ''Aureovariegata' - örökzöld puszpáng (sárgatarka levél)

Cariopteris incana - kékszakáll (sötétkék virágú félcserje)

Chanomales japonica - téglapiros díszbirs

Chanomales speciosa 'Nivalis' - díszbirs (fehér virágú)

Chanomales x superba (Crimson and Gold' - díszbirs (piros virágú)

Cornus alba 'Argenteomarginata' - som (fehér szegélyű levél)

Cornus alba 'Spaethii' - som (sárga szegélyű levél)

Coronilla emerus - koronafürt (élénk sárga virág)

Dapfhne mezereum - farkasboroszlán ( rózsaszín, illatos virág)

Deutzia gracilis - gyöngyvirágcserje (fehér virágú)

Deutzia x hybrida 'Mont Rose' - gyöngyvirágcserje (rózsaszín virágú)

Deutzia x lemoinei - gyöngyvirágcserje (fehér virágú)

Deutzia x hybrida 'Perle Rose' - gyöngyvirágcserje (rózsaszín virágú)

Deutzia hibrida 'Pink Ponpon' - gyöngyvirágcserje (rózsaszín virágú)

Deutzia x rosea - gyöngyvirágcserje (rózsaszín virágú)

Elsholtzia stauntonii - szálkamenta ( rózsaszínű, liláspiros virágú félcserje)

Forsithia x intermedia 'Marée d'Or' - aranyvessző (élénksárga virág)

Genista lydia -lapickás rekettye (élénksárga virág)

Genista tinctoria - festőrekettye (élénksárga virág)

Hypericum x moserianum - kisvirágú orbáncfű (élénk sárga virág)

Hypericum forrestii - orbáncfű (élénk sárga virág)

Hypericum 'Hidcote' - orbáncfű (élénk sárga virág)

Kerria japonica - boglárcserje (sárga virág)

Kerria japonica 'Pleniflora' - boglárcserje (sárga virág)

Ligustrum ovalifolium 'Nünü' - fagyal (fehér virág)

Ligustrum vulgare 'Lodense' - fagyal (fehér virág)

Lonicera xylosteum 'Clavey's Dwarl' - ükörkelonc (örökzöld)

Philadelphus x lemoinei 'Erectus' - jezsámen (fehér virág)

Philadelphus x virginalis 'Dame Blanche' - jezsámen (fehér virág)

Potentilla fruticosa 'Goldfinger' - cserjés pimpó (sárga virág)

Prunus tenella - törpe mandula (rózsaszín virág)

Pyracantha 'Golden Charmer' - (szúrós örökzöld, naracssárga termés)

Pyracantha 'Soleil d' Or' - (szúrós örökzöld, naracssárga termés)

Ribes sanguineum - vérvörös virágú ribiszke

Rib aureum - sárga virágú ribiszke

Skimmia japonica - japán dérbabér (sárga virág)

Spiraea x arguta - gyöngyvessző (fehér virág)

Spiraea x bumalda 'Anthony Waterer' - gyöngyvessző (fehér virág)

Spiraea x cinerea 'Grefsheim' - gyöngyvessző (fehér virág)

Spiraea japonica 'Schirobana' - - gyöngyvessző (fehér és rózsaszín virág)

Spiraea nipponica - gyöngyvessző (fehér virág)

Spiraea x wnhouttei - gyöngyvessző (fehér virág)

Symphoricarpos albus var. laevigatus - hóbogyó (fehér termés)

Symphricarpos 'White hedge' - hóbogyó (fehér termés)

Symphricarpos 'Magic berry' - hóbogyó (rózsaszín termés)

Symphricarpos orbiculatus 'Variegatus' - hóbogyó (sárgatarka levél)

Viburnum x burkwoodii - tavaszi bangita (illatos fehér virág, félárnyékba)

Viburnum x carlcephalum - bangita (illatos fehér virág, félárnyékba)

Viburnum carlesii-bangita (illatos fehérvirágú, félárnyékba)