Látnivalók

Szinte felsorolni is lehetetlen a II. kerület természeti értékeit. A terület földrajzi adottságai révén több barlang, szikla, erdő és természeti látnivaló is található itt, kerületünk egyben kiváló kirándulóhely is.

Kerületünkről


Egyre inkább elterjedőben van, hogy Budapest kerületei valamely történelmi múltú városrész nevét használják. A mi kerületünk még mindig II. kerület, mert összesen harminchárom kis városrészből áll, majd mindegyiknek évszázados – sőt jó néhánynak évezredes – múltja van.

Fény utcai piac

A Fény utcai piac a Budapest, II. ker. Lövőház u. - Fény u. és Retek u. által határolt terület a főváros frekventált részén helyezkedik el, a Moszkva tér közvetlen közelében.

Fogorvosi körzetek

A fogorvos a fog- és szájbetegek gyógyító-megelőző alapellátását végzi.

A fogorvos köteles ellátni az ellátási területén (körzetben) lakókat, a hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat, továbbá a rendelési idejében hozzá forduló személyeket, ha heveny megbetegedésük vagy krónikus betegségük miatt ellátatlanságuk az egészséget károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezethet.

A fogorvos rendelési időben a betegeket – sürgős ellátást igénylő eset kivételével – az érkezés igazolt sorrendjében fogadja, de a rendelési idő egy részében biztosítani kell az előjegyzés lehetőségét is, ennek részleteiről érdeklődjön választott orvosától, mivel mindenki saját maga határozza meg az előjegyzés vezetésének módját.

A fogorvos feladatait a rendelőjében, indokolt esetben a beteg otthonában látja el.

Védőnői ellátás

Tisztelt Látogató!

Kérem a tartózkodási cím alapján válassza ki az utcajegyzék szerint saját védőnőjét, majd a megadott tanácsadási időben a vonalas telefonszámon vagy munkaidőben (hétfőtől-péntekig 8.00-16.00 óráig) a mobil telefonszámon szíveskedjen előzetesen bejelentkezni.

Házi gyermekorvosi körzetek

A házi gyermekorvos személyes és folyamatos orvosi ellátást nyújt az egészségi állapot megőrzése, a betegségek megelőzése és gyógyítása céljából. A háziorvos rendelési időben a betegeket – sürgős ellátást igénylő eset kivételével – az érkezés igazolt sorrendjében fogadja, de a rendelési idő egy részében biztosítani kell az előjegyzés lehetőségét is, ennek részleteiről érdeklődjön választott orvosától, mivel mindenki saját maga határozza meg az előjegyzés vezetésének módját.

Feladatait a házi gyermekorvos a rendelőjében, indokolt esetben a beteg otthonában látja el.

A házi gyermekorvos az ellátást a 14. életévét be nem töltött személyek számára biztosítja. Felkérésre a 14–18. év közötti személyeket is elláthatja.

A házi gyermekorvos köteles ellátni az ellátási területén (körzetben) lakókat, a hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat, továbbá a rendelési idejében hozzá forduló személyeket, ha heveny megbetegedésük vagy krónikus betegségük miatt ellátatlanságuk az egészséget károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezethet.

Felnőtteket ellátó háziorvosi körzetek

A háziorvos személyes és folyamatos orvosi ellátást nyújt az egészségi állapot megőrzése, a betegségek megelőzése és gyógyítása céljából. A háziorvos rendelési időben a betegeket – sürgős ellátást igénylő eset kivételével – az érkezés igazolt sorrendjében fogadja, de a rendelési idő egy részében biztosítani kell az előjegyzés lehetőségét is, ennek részleteiről érdeklődjön választott orvosától, mivel mindenki saját maga határozza meg az előjegyzés vezetésének módját.

Feladatait a háziorvos a rendelőjében, indokolt esetben a beteg otthonában látja el.

A háziorvos köteles ellátni az ellátási területén (körzetben) lakókat, a hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat, továbbá a rendelési idejében hozzá forduló személyeket, ha heveny megbetegedésük vagy krónikus betegségük miatt ellátatlanságuk az egészséget károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezethet.

Oldalak