március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

Címlap

MegjelenítésKeresési szűrők
-tól
-ig

Pályázati felhívás - Jogi előadó

A Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet a Gazdasági Igazgatóság Vagyonhasznosítási és Ingatlan-nyilvántartási Osztályán jogi előadó munkakör betöltésére.

Budapest Építészeti Nívódíja 2020

Budapest Főváros Önkormányzata idén is kiír pályázatot Budapest területén megépült, igényes, építészeti értéket képviselő épületek elismerésére.

Nyitnak az idős és fogyatékos klubok

Július 1. napjától az önkormányzati és a Ferences Rendtartomány által fenntartott idősek nappali ellátása (idős klubok), valamint az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona ismét várják az időseket és a fogyatékkal élőket.

Buda, a mi otthonunk! - Keressük Buda legszebb, legvirágosabb kertjeit

Polgármesterként fontosnak tartom elismerni és közösségünk számára követendő példaként bemutatni azokat a kerteket, erkélyeket vagy belső udvarokat, melyek tulajdonosai vagy az ott lakók különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a II. kerület a Főváros egyik legszebb, rendezett és leginkább virágban - zöldben pompázó városrésze legyen úgy a közterületein, mind a társasházi vagy magántulajdonú ingatlanok esetében.

Oldalak