2022. január 26.

Kiegészítő táblák a magyar kultúra napja alkalmából

Kulcsszavak Megosztás

Kiegészítő táblákat helyeztünk el az utcanévtáblák alá a II. kerület azon a közterein, melyek a kulturális élet valamely szereplőjéről kapták a nevüket, hogy mindenki megismerhesse őket, aki szeretné.

A kiegészítő táblákon egy-egy idézettel emlékezünk, melyek vagy az alkotóról szólnak vagy éppen tőle származnak. Feltüntettük azt is, mikor nevezték el az adott közterületet, és egy qr-kód beolvasásának segítségével alaposabban is megismerhetjük az adott író, zenész vagy színész életművét.

Meggyőződésünk, hogy a kiegészítő táblákkal közelebb kerülünk a kerület helytörténetéhez, sőt a teljes magyar kultúrtörténethez is, hiszen több esetben egészen meglepő lehet, hogy milyen körülmények miatt kapta egy-egy utca a nevét.

49 közterületünk viseli fontos alkotók nevét, ebből 44 helyszínen már elhelyeztük a kiegészítő táblákat. Három helyszínen még nem avattuk fel az utcatáblákat, két helyszínen pedig kiegészítő munkákra lesz szükség a felszereléshez, de a táblák természetesen ide is kikerülnek, legkésőbb az adott utcák vagy terek ünnepélyes táblaavatóján. Ilyen helyszín a Solt Ottilia tér, a Psota Irén utca és a Komlós Juci köz, melyeket a Szabó Magda sétányhoz hasonlóan a közösség javaslatai alapján neveztünk el.

A táblák grafikáit itt találja »»»

Szintén a magyar kultúra napja alkalmából olyan alkotók idézetei díszítik a polgármesteri hivatal lépcsőjét, akik valamilyen módon kötődtek városrészünkhöz. Éltek a kerületben vagy írtak Budáról, és mi jó okkal érezhetjük őket közelebb magunkhoz akár csak azt a pár sort elolvasva a Mechwart liget lépcsőjén.

Címlap