Koronavírus szolidaritási adományszámla

Címlap   |   2020, május 20 - 10:38Send by email

A koronavírus-járvány megjelenése óta a kerületi egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozó kollégáink a szokásosnál is több munkát végeznek.

 

Az ő munkájukat a megbecsülésen túl is szeretnénk támogatni, ahogy a helyi vállalkozókat és minden rászorulót is igyekszünk segíteni újonnan bevezetett támogatásainkkal, és ahogy igyekeztünk segíteni a 65 év felettieknek egyik első intézkedésünkkel, a 65 év felettiek kommunális adójának eltörlésével. 

Kerületünk lakói számtalanszor bebizonyították, hogy értékrendjükben a szolidaritás és a segítségnyújtás elsődleges helyen áll. Arra kérjük Önöket, hogy lehetőségeikhez mérten, segítsenek és adomànyozzanak a koronavírus-szolidaritási számlára való befizetéssel. Az adományszámla célja, hogy továbbra is enyhíthessük a járvány okozta nehézségeket, illetve a veszélyhelyzet elmúltával ne csak szavakkal köszönhessük meg azok munkáját, akik a járvány frontvonalában álltak helyt.

Az adományszámla a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat alszámlája, a neve: Adomány COVID-19 Vírus, számlaszáma: 12001008-00201761-08300002 Kérjük, átutaláskor a közlemény rovatba írja be, hogy “magánadomány”. (A számla magánszemélyek és vállalkozások számára is nyitott.)

A magunk részéről minden forint adományhoz plusz egy forintot hozzáteszünk ezzel is biztosítva, hogy a kerületben az élet minél hamarabb a megszokott mederben folyjon.