Keressük Buda legszebb, legvirágosabb kertjeit - 2021

A tavalyi év nagysikerű pályázatát követően ebben az évben is meghirdetjük a „Buda, a mi otthonunk! - Keressük Buda legszebb, legvirágosabb kertjeit” pályázatot.

A Budapest Főváros II. kerület Önkormányzata 9/2021. (II.23.) önkormányzati rendelet 19 § (1) bekezdése alapján polgármesterként meghirdetett pályázat célja, hogy azok a magáningatlanok vagy társasházak - melyek kertjei, balkonjai vagy belső udvarai visszatükrözik a II. kerület környezettudatosságát -, közösségünk elismerésében részesülhessenek.

Polgármesterként fontosnak tartom követendő példaként bemutatni azokat a kerteket, erkélyeket vagy belső udvarokat, melynek tulajdonosai vagy az ott lakók különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a II. kerület a Főváros egyik legszebb, legrendezettebb és leginkább virágban - zöldben pompázó városrésze legyen úgy közterületein, mind a társasházak vagy a magántulajdonú ingatlanok esetében.

„A kerület legszebb kertje, erkélye vagy társasházi belső udvara” pályázaton részt vehet minden olyan kerületi magánszemély vagy társasházi közösség, akiknek fontos, hogy Buda valódi otthonunkká váljék és, hogy az utcáink szemnek – léleknek szépek és felemelőek legyenek.

Előnyben részesítjük azokat, akik a pályázatra benevezett erkélyt/kertet/belső udvart saját tervezésük alapján, saját munkájukkal valósították meg.

A megmérettetés célja, hogy bemutassuk, milyen szépek a kerület balkonjai, kertjei vagy társasházi belső udvarai, és milyen sokan tesznek azért, hogy saját környezetük még vonzóbb, még szebb legyen, s ezzel is kerületünk környezettudatos szemléletét erősítik.

Pályázni a dísznövényeket, fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcstermő vagy egyéb fás, cserjés növényeket kiemelő, a kerti kompozíciót is bemutató 6 darab, balkonkerti/előkerti vagy kerti/belső udvari fotóval és egy maximum 400 karakteres leírással lehet az alábbi kategóriákban:

  • A kerület legszebb kertje – 2021.

  • A kerület legszebb társasházi belső udvara - 2021.

  • A kerület legszebb erkélye – 2021.



Kategóriánként 3 – 3 pályázó kap elismerést és a legjobbakat, valamint a legtöbb közönségszavazatot kapó pályázót kertészeti utalványokkal díjazzuk, az 1. – 10. helyezettek számára egy – egy csomag (10 – 10 db) zöldhulladékgyűjtő zsákot adunk ajándékba.

A díjak összege kategóriánként:

  • 1. helyezettek: 60.000 Ft,

  • 2. helyezettek: 50.000 Ft,

  • 3. helyezettek: 40.000 Ft,

  • a közönségszavazat győztese: 60.000 Ft.

A pályázatokat 2021. június 1. és 2021. augusztus 31. között lehet benyújtani.

A pályázat elbírálását felkért külső szakértők javaslata alapján a Településüzemeltetési, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság végzi, döntésük megalapozásához a Bizottság tagjai – a pályázóval előre egyeztetett időpontban – akár helyszíni látogatáson, személyesen is megtekinthetik az adott balkonkertet/kertet/belső udvart.

Pályázati feltételek



  • Pályázni Budapest II. kerületi címmel vagy helyrajzi számmal rendelkező ingatlanok esetében lehet.

  • A pályázatot benyújthatja magánszemély vagy az adott társasházi közösség nevében a közösség egy tagja vagy a társasház közös képviselete is.

  • A társasházak pályázata esetében a pályázaton történő indulásról fontos a lakók többségnek támogatása.

  • Pályázni a kitöltött pályázati adatlap és a pályázati feltételekben megadott méretű és formátumú – maximum – 6 fotó feltöltésével lehet.

  • A pályázatokat és a mellékelt fotókat várjuk a https://masodikkerulet.hu/urlap/keressuk-buda-legszebb-legviragosabb-ker... oldalon.

  • Amennyiben a járványügyi előírások a személyes ügyfélfogadást már lehetővé teszik, a kitöltött adatlapot papíralapon, színes fotómelléklettel együtt a Központi Ügyfélszolgálathoz is be lehet nyújtani. Az adatlap innen letölthető >>>

  • A pályázók által megküldött fotókat az Önkormányzat a saját közösségi oldalán és hivatalos honlapján kizárólag a pályázattal kapcsolatosan felhasználhatja.

  • A pályázat mellékleteként megküldött fotók mérete egyenként ne haladja meg a 2 MB-ot, „JPEG” file formátumban és elnevezésükben egységesen: „pályázó neve”_”fotó sorszáma.jpeg” kérjük.

Bírálati szempontok

A kerület legszebb kertje

  • A rendezett udvar és kert, valamint a növényzet és az épített környezett esztétikai összhangja mellett fontos szempont az ingatlanhoz tartozó tisztán tartott járda, az esetleges zöldsáv és a vízelvezető árok is.

A kerület legszebb társasházi belső udvara

  • A belső kert növényzete mellett a bírálók értékelik a társasház esztétikus, városképbe illő virágos homlokzatot és a lépcsőházak, folyosók rendezettségét, melyekből kitűnik, hogy a lakóközösség a társasház teljes területét az otthona részének tekinti.

A kerület legszebb erkélye

  • A környezettel való összhatás, a legötletesebb, legvirágosabb vagy legzöldebb, a II. kerület környezettudatosságát leginkább kihangsúlyozó balkonkertek tulajdonosainak pályázatait várjuk.

A pályázatnak nem feltétele, de számunkra nagy öröm lenne, ha a kerületi virágvásárok alkalmával eljuttatott növényfajták egy-egy pályázat alkalmával visszaköszönnének.

Az űrlap idekattintva tölthető ki online >>>

Budapest, 2021. május 19.



Őrsi Gergely

polgármester