Rengeteg alma fogyott
A várakozások fölötti érdeklődés mellett zajlott a II. kerületi alma- és gyümölcslévásár.
Kerületszerte 1956-ra emlékeztek
A II. kerületben több megemlékezést is tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt tisztelegve.
Új plébánia és közösségi épület Pasaréten
Az új plébániaépületet, a felújított templomot és a megépült közösségi házat is megáldotta Erdő Péter bíboros Pasaréten.
Zenével az egészségünkért
Jótékonysági hangversenyt tartottak a II. kerület egészségügyi ellátásának javításáért és a Covid-árvák támogatásáért.
Halálos lakástűz a második kerületben
Szerda délelőtt 10 óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint ég egy társasház lakása Budapesten, a Tapolcsányi utcában.
Lezárás a Szerb Antal utcában
Csatornajavítás miatt lezárták a Szerb Antal utcát a Hűvösvölgyi út és a Fekete István utca között.
Megújul a Széna tér
A Főváros által biztosított forrásból, a II. kerület kivitelezésében újulhat meg a Széna tér, így hamarosan rendezzük az elbontott VOLÁN buszpályaudvar helyét és környezetét.
Tökfaragó nap a II. kerületben
Október 24-én két helyszínen rendez tökfaragó napot a II. Kerületi Önkormányzat.
Fogadjon be muskátlit!
Hamarosan megérkeznek az első erősebb fagyok, amiket már nem vészelhetnek át a kerületi muskátlik a szabadban.
1956-os megemlékezések
A II. kerület és az I. kerület közösen tiszteleg a hősök előtt a Széna téren, de a városrészünk több pontján is megemlékezést tatanak.
Kültéri fogadóórák a polgármesterrel
A tavalyi év sikeres szabadtéri polgármesteri fogadóórái után idén újra van lehetőség találkozni a II. kerület polgármesterével, Őrsi Gergellyel.
Több új helyszín is virágba borul a kerületben
A Bimbó úton, a Pasaréti úton és a Zsigmond téren is új virágágyásokat alakít ki a önkormányzat.
Gyümölcs-ajándékcsomag az ellátásban részesülő időseknek
Az önkormányzat ajándékcsomagot juttat a gondozási központokon keresztül az ellátásban részesülő idősek számára.
Megmaradnak a villamosmegállók
Nem szűnik meg a hűvösvölgyi villamos vonalán a Nyúl utcai és a Nagyajtai utcai megálló.
Vár a Képező
Beköltöztek a Margit-negyed első bérlői a Keleti Károly utcába, egyben megnyílt az első kulturális helyszíne, a Képező.
Új fogorvos az 1. körzetben
Szeptember 1-től új fogorvos kezdte meg munkáját Kerületünkben. A 2020. november óta helyettesítéssel üzemelő 1. sz. fogorvosi körzetben Dr. Lábodi Bálint lett a körzet felnőtt lakosságát ellátó fogorvos.
Megújult a Bolyai Utcai Óvoda udvari játéktere
A felújításkor különösen fontos volt, hogy minőségi és biztonságos játszóeszközöket helyezzenek ki.
Zenével a II. kerületiek egészségéért
A II. kerületi egészségügy céljaira október 15-én a Duna Szimfonikus Zenekar ad jótékonysági koncertet.
Felhívás
Felhívás a Kerületi Építési szabályzat felülvizsgálatának (munkaközi) partnerségi egyeztetésére.
Felavatták a Szabó Magda sétány utcanévtábláját
A Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park közötti sétányon egy könyvszekrény is helyet kapott.
Főhajtás október 6-án
Koszorúzással emlékezet a II. Kerületi Önkormányzat a nemzeti gyásznapon.
Október 9-én a 149-es autóbusz rövidített útvonalon közlekedik
Október 9-én megkezdődik a kopóréteg terítése a Bimbó úton a Tüske utca és a Gábor Áron utca között.
Tízezer árvácska a virágosabb kerületért
Több mint 10 ezer árvácskát vásároltak a II. kerületi lakók.
Ezrek futottak a Kaptatón
Remek időben több ezren vettek részt október 3-án a II. kerület utcai futóversenyén, a Kerületi Kaptatón.
Ünnepélyes utcanévtábla-avató
Októbertől Szabó Magda nevét viseli a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park közötti eddig névtelen terület