Veszélyhelyzeti támogatások a II. kerületieknek

Kulcsszavak Megosztás

Az önkormányzat a helyi lakókat veszélyhelyzeti támogatásokkal segíti.

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében elrendelt veszélyhelyzetben sokak életkörülménye megváltozott. Számos család vagy egyedül élő személy, illetve vállalkozás élete vált nehezebbé, vagy került veszélybe a megélhetése. A II. Kerületi Önkormányzat a kerületünkben lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen is itt tartózkodó, nehéz helyzetbe került emberek és családok, valamint a helyi kisvállalkozások támogatására átfogó intézkedéscsomaggal nyújt segítséget.

Bérpótló támogatás >>>

A jövedelmi helyzethez igazodó bérpótló támogatás olyan családok, személyek részére nyújtható, akiknek a munkaviszonya igazolhatóan 2020. március 11. után, a veszélyhelyzet időszakában szűnt meg, vagy a kérelmező egyéb keresőtevékenysége a veszélyhelyzet miatt hozott korlátozó intézkedések miatt lehetetlenült el, az illető nem részesül táppénzben, valamint családjában az egy főre számított havi nettó jövedelem nem haladja meg a 75 ezer forintot, egyedül élő, vagy gyermekét egyedül nevelő szülő esetén pedig a 85 ezer forintot.

Gondozási támogatás >>>

Ez a támogatási forma azoknak a II. kerületben lakcímmel rendelkező, nagykorú személyeknek nyújtható, akik esetében a II. kerületben élő közeli hozzátartozó kórházi kezelését a járványügyi helyzet miatt 2020. április 7. és április 30. közötti időszakban szüntették meg, azonban az állapota miatt otthonában továbbra is gondozásra, felügyeletre szorul, az ellátásáról pedig a kérelmező, illetve családja maga gondoskodik.

A kérelmet a kórházi kezelés megszüntetését követő 45 napon belül lehet beadni. A folyósítás egyik feltétele, hogy a kérelmező és a gondozott hozzátartozó egy havi nettó átlagjövedelme ne haladja meg a 200 ezer forintot. A gondozási támogatás havi összege 50 ezer forint.

Albérletidíj-támogatás >>>

A lakhatáshoz nyújtott támogatás azok számára biztosítható, akik a veszélyhelyzethez köthető jövedelemkiesés miatt nem tudják az albérleti díjukat fizetni, 2020. március 11. után szűnt meg a munkaviszonyuk, vagy egyéb kereső tevékenységük a veszélyhelyzet miatt hozott intézkedések miatt ellehetetlenült.

Feltétel még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt létesített II. kerületi lakcím és bérleti szerződés, valamint a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a 85 ezer forintot, egyedül élő esetén a 100 ezer forintot. A támogatás havi összege 30 ezer forint, és lakásonként csak egy jogosultnak állapítható meg.

Megemelt támogatási összegek

A koronavírus-világjárvány létfenntartást veszélyeztető hatásának enyhítéséről és a további rendkívüli intézkedésekről szóló rendeletben a veszélyhelyzetre tekintettel arról is határoztak, hogy növelik a hátralékkezelési támogatásba bevonható tartozás mértékét, valamint az eseti gyógyszertámogatás, és az eseti létfenntartási támogatás egyszeri összegét.

A támogatások iránti kérelmeket a veszélyhelyzet időszakában 2020. augusztus 1-jéig lehet benyújtani az arra rendszeresített formanyomtatványokon az előírt mellékletekkel együtt a Budapest II. Kerületi Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Igazgatóság Ellátási Osztályához postai úton: 1277 Budapest 23. Pf. 21., vagy e-mail formájában beszkennelve az [email protected] címre. Érdeklődni a részletekről a (06 1) 346-5700-s telefonszámon lehet. A támogatások részletes leírása, valamint a letölthető nyomtatványok megtalálhatóak a www.masodikkerulet.hu honlapon az Ügyintézés/Ügytípusok menü alatt.

Fizetési kedvezményekkel a helyi vállalkozókért >>>

Címlap