A Közösségi Liget hivatalos megnyitója
November 12-én 10 órától tartja a II. Kerületi Önkormányzat a Közösségi Liget hivatalos átadóját (1028 Szabadság utca).
Virágok százait fogadták be
Több száz muskátlit fogadtak „örökbe” idén is.
Novemberi polgármesteri fogadóórák
Novemberben az alábbi időpontokban és helyszíneken tart Őrsi Gergely polgármester közterületi fogadóórát:
Tizenhat tonna alma fogyott el a vásáron
II. kerületi almavásár – gyümölcs közvetlenül a termelőktől.
Emlékezés a forradalom áldozataira
A Széna téren emlékezett az önkormányzat november 4-én.
Zöld és virágos Kelemen László utca
Több mint 700 négyzetméteren zöldítették az utcát.
Faültetés kerületszerte
A Zsigmond téren Miyawaki-erdőt, a Szép-völgyben 1200 facsemetét, a Marczibányi téren pedig három kőris ültettek.
Hiánypótló könyv az ikonikus Széna térről
Széna tér – Fejezetek egy megkerülhetetlen tér történetéből.
Burkolat-felújítási munkálatok
Burkolat-felújítási munkálatok a II. kerületben.
Közmeghallgatás két helyszínen - 2022
A II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete közmeghallgatást tart két helyszínen és két időpontban.
Megemlékezések 1956 tiszteletére
A II. kerületben október 22-én és 23-án is megemlékezéseket tartottak a forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Megújult és modern történelmi emlékpark lett a Széna tér
Sok zöld, vízijáték, két emlékmű, az „emlékek útvesztője” és megannyi történelem várja az arra járókat a felújított Széna tér.
Horgolt oszlop a Széna téren
Fonalgerillák jártak a Széna téren és oszlopot horgoltak körbe.
Mini Octoberfest a Fény Utcai Piacon
Október 21-23. között izgalmas programokkal és gasztronómiai különlegességekkel várják az érdeklődőket.
Gyümölcsfák vására a II. kerületben
Kiskertek, konyhakertek közkedvelt gyümölcsfáit – az ízes, ellenálló, őshonos gyümölcsfajtákat – vásárolhatják meg OKTÓBER 28-án, pénteken 12–17 óra között a Klebelsberg Kultúrkúria parkolójában.
II. kerületi almavásár - 2022
A 2022. november 5-i almvásáron közvetlenül a termelőtől vásárolhatnak hét almafajtából: Gála, Golden, Idared, Red Jonaprince (Jonagold), Fujion, Red Delicious, Granny Smith.
Szüreti Bál
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, a 2022. október 26-án, 14:00-17:00 óra között megrendezésre kerülő Szüreti Bálra, a Klebelsberg Kultúrkúria színháztermébe.
Emlékezzünk közösen, ünnepeljünk együtt!
Az 1956-os forradalom és szabadságharca emlékeznek kerületszerte október 22-én és 23-án, valamint átadják a megújult Széna teret.
Közösségi takarítás a Szalamandra-völgyben
Újabb hulladéktömeget takarítottak össze a védett erdőben.
Folytatódott a Közösségi Liget megvalósítása
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat a „Közösségi Liget megvalósítása” című projektjével sikeresen pályázott a Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt „TÉR_KÖZ” elnevezésű város-rehabilitációs pályázaton, közterület komplex megújítása témában.
Szombattól zenélő piac a Fény Utcai Piacon
Izgalmas előadók hallgatása közben lehet vásárolni piacozás közben.
Főhajtás a nemzeti gyásznapon
Képviselők emlékeztek október 6-án a Schittenhelm-síremléknél.
Idén is ezrek álltak rajthoz a Kaptatón
Családias hangulatban zajlott a II. Kerületi Önkormányzat 23. utcai futó- és kerekesszékes versenye.
Időközi önkormányzatiképviselő-választás 2022
Tisztelt Választópolgárok!
Újdonsággal készülnek a rászoruló idősek számára
„Fény kupon” a II. kerületi rászoruló nyugdíjasok piaci bevásárlásához.