Városrendezési ügyintéző pályázat
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet városrendezési ügyintéző munkakör betöltésére.
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet városrendezési ügyintéző munkakör betöltésére.
Elkezdődhet a II. kerületi integrált szakrendelő megépítése, amelyhez a kormány a szükséges forrásokat biztosítja – jelentette be Varga Mihály.
Hamarosan a gyerekek is birtokba vehetik a Kadarka és a Szabadság utca sarkán álló új óvodát.
Új, digitális alapra helyezte és bővíti a térfigyelő rendszerét a II. Kerületi Önkormányzat.
Jelentősen csökkenhet a környezet terhelése a II. kerületi iskolabuszprogrammal.
A statisztikák szerint Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálok, pedig az idejében elkezdett defibrillátoros újraélesztéssel sokak élete menthető lenne.
Huszonöt évvel ezelőtt két futballrajongó fiatalember elhatározta, hogy a gyerekeknek is elviszi a labdarúgás örömét.
A szülők és a II. Kerületi Önkormányzat támogatásával újul meg a Szabó Lőrinc iskola Fenyves utcai tagintézményének udvara.
A II. Kerületi Önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírta 2020. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási hallgatók illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
A Pénzügyi Osztály feladatai
Az afrikai sertéspestis (ASP) egy emberekre egyáltalán nem veszélyes vírusos betegség, amely csak a házi sertést és a vaddisznót betegíti meg.
A Fejlesztési Osztály feladatai
Településképi Bejelentési Osztály
A Költségvetési és Számviteli Osztály feladatai